Lecsap a GVH az influenszerekre, de mit kellett volna másképp csinálnia Dancsóéknak?

Lecsap a GVH az influenszerekre, de mit kellett volna másképp csinálnia Dancsóéknak?

Pár egyszerű szabály betartását kérte csak a GVH, mégis arra jutottak, hogy az általuk vizsgált influenszerek egynegyede nem volt képes ezeket betartani.

A hét elején jelentette be a Gazdasági Versenyhivatal, hogy hat magyar véleményvezérrel és számos hirdető céggel szemben indított eljárásokat – derült ki a közleményükből. A GVH szerint a népszerű hazai influenszereket követő fogyasztók alapvető érdeke, hogy egyértelműen értesülhessenek az egyes tartalmak reklámjellegéről. Ez azonban úgy fest, nem minden esetben történik meg maradéktalanul.

A GVH nemrég lefolytatott gyorselemzése alapján a hazai véleményvezérek többnyire hiányosan vagy egyáltalán nem tüntetik fel a tartalmaik reklámjellegét. Ezért az influenszereket követő fogyasztók és a tiszta piaci verseny elősegítése érdekében a GVH versenyfelügyeleti eljárásokat indított hat hazai influenszerrel, számos hirdető céggel, illetve közreműködő reklámügynökséggel szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.

Az Instagramot, TikTokot, Facebookot és YouTube-ot is érintő online ellenőrzés során összesen 28 magyar influenszert vizsgált a GVH 2023 novemberében, és arra jutottak, hogy csak a 20%-uk tartja be mindig a reklámjelleg feltűntetésére vonatkozó szabályokat, 54% általában jelzi a promóciós tartalmat, de nem mindig, a maradék pedig csak nagyon ritkán vagy még inkább sohasem tájékoztatja a nézőket erről. Ezért a mulasztásért végül a következő hat influenszert állította elő a GVH: Dancsó Péter – „Videómánia”; Forstner Csenge, Fördős Zoltán – „Fördős Zé”, Halmi Bence, Kása Roland – „Rolix”, Strenner Antal – „Whisper Ton”.

Ezeket olvastad már?

Persze a tény, hogy a GVH lecsap az említett influenszerekre nem csak azért érdekes, mert népszerű tartalomgyártókról van szó vagy mert így kaptak egy okot az őket kritizálók a nevetésre. Épp ellenkezőleg, ez remek lehetőség arra, hogy mindenki megtanulja végre a hirdetések megfelelő kezelését, és ezáltal a nézők megfelelő tájékoztatásának szabályait is. Hiszen a nap végén a reklámokkal kapcsolatos előírások nem azért léteznek, hogy a GVH elérjen valami kvótát az év végén a bírságokból, hanem azért, hogy megvédjék a fogyasztókat a megvett véleményektől, az ezekkel okozható potenciális károktól.

A GVH az elmúlt években egy influenszer marketingre vonatkozó tájékoztatót is készített, bővítgetett azért, hogy elkerülhessék a tartalomgyártók a bajt. Ebben egyszerű, de nagyszerű tanácsok szerepelnek a reklámokkal és azok jelzésével kapcsolatban, amiket nem nagy kunszt betartani. A legfontosabb szem előtt tartani azt, hogy a tartalmak közzétevőinek többek között jól észlelhetően, hangsúlyosan, szembetűnően, egyszerűen, egyértelműen és közérthetően szükséges feltüntetniük, hogy a közzétett tartalomért ellenszolgáltatásban részesültek. Ezt megtehetik a platform által felajánlott címkézési lehetőséggel vagy (címkézés helyett) a szöveges leírásban, a szöveg elején feltüntetett magyar nyelvű utalással (például egy egyszerű #reklám-mal). Fontos, hogy ezen szabályok alkalmazandók abban az esetben is, ha a véleményvezér az egyes megjelenésekben saját vállalkozását, saját termékeit vagy szolgáltatásait népszerűsíti.

Ezeket az egyszerű szabályokat betartani tényleg nem tűnik hatalmas problémának, így amikor valaki rendszeresen nem tesz eleget ezeknek, teljesen jogosan gondolhatja úgy a GVH, hogy szánt szándékkal titkolja el az illető, hogy a tartalma reklámjellegét. Persze ez nem jelenti azt, hogy a közleményükben név szerint is említett influenszerek rossz fát tettek a tűzre – ezt majd csak a GVH vizsgálatának végén tudjuk meg. De addig is a nézők, követők érdekében kérjük azon olvasóinkat, akik esetleg hasonló területen mozognak, hogy figyeljenek oda a szabályokra, tartsák be azokat!

Kövess Minket!



Gamer szótár