Egy év után belátta a PlayStation, hogy kár volt belekötni a PC-sekbe

Egy év után belátta a PlayStation, hogy kár volt belekötni a PC-sekbe

Emlékszik még valaki a Helldivers 2 és a Ghost of Tsushima PC-s kiadásai körüli botrányra? Nos, a Sony nem szeretne tovább.

Évről évre egyre fontosabb a PC-s platform a Sonynak, rendszeresen jelennek meg a kisebb és nagyobb PlayStation exkluzív címek asztali számítógépekre is. Ez eleinte egyébként egy teljesen problémamentes élmény volt, mindenki elégedett volt, hogy nem kell konzolt vennie. Csak aztán tavaly tavasszal gondoltak egy nagyot a japánok, és bevezették a kötelező PlayStation Network regisztrációt a Steamen is, onnantól kezdve pedig lejtmenetbe kapcsolt a történet.

Ezzel önmagában még talán nem is lett volna akkora baj, hiszen gyakori, hogy más nagy kiadók is hasonló követelményt fogalmaznak meg. A Sony azonban odáig ment, hogy majdnem az egész világon régiózárat vezettek be arra hivatkozva, hogy azokban az országokban nem lehet a PSN-t használni. Vagyis tömegek estek el egyik napról a másikra attól, hogy a már említett címeket, vagy a God of War, a Horizon és a Marvel' Spider-Man szériákkal játszhassák. Ez pedig alighanem meglátszott az eladásokon is.

Nem gondoltuk volna, hogy a Sony valaha is visszább vesz ezen a téren, de több mint egy év elteltével egyszer csak úgy döntöttek a minap, hogy 162 országban elengedik a régiózárat, illetve nem követelik meg többé a PSN-fiókot sem a játékosoktól a Steamen – vette észre a Tweaktown. Remek kérdés, hogy erre miért kellett ennyi ideig várni, ha most csendben kihátrálták a döntés mögül. Mármint a Helldivers 2-t annak idején szinte a földbe állította az, hogy az aktív játékosok egy jelentős részének visszatérítéseket kellett adni, miután elvesztették a lehetőséget, hogy játszhassanak a multis lövöldével. Az, hogy most teljesen elengedte a Sony ezeket a korlátozásokat, aligha fogja megmenteni azt a játékot. Bár tény és való, 60-70 ezren még most is tolják ezt a SteamDB szerint, hála egy májusban kiadott DLC-nek. De hol van már ez a félmilliós tömeghez képest, ami a PSN balhé előtt háborúzott a robotokkal és a bogarakkal?

Borítókép: Arrowhead Game Studios

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések