Miről fog szólni a Borderlands 4? Sztori előzetesben mesélte el a Gearbox

Miről fog szólni a Borderlands 4? Sztori előzetesben mesélte el a Gearbox

Két percen át ismerkedhetünk a Borderlands 4 történetével a legújabb előzetesnek hála.

Miközben mindenki azzal van elfoglalva, hogy mennyibe kerül a Borderlands 4 és ez mennyire igazságos, valamint azzal, hogy egyáltalán fog-e futni a gépeinken, addig a Gearbox igyekszik fenntartani az érdeklődésünket új tartalmakkal a játékból. A hétvégén például megjelent egy új előzetes, amiben a sztorit ismerhetjük meg egy két perces összeállításnak köszönhetően, emellé pedig kaptunk egy részletes leírást is, hogy tuti ne maradjunk le semmiről.

A Gearbox szerint a Borderlands 4-ben a Timekeeper és az ő rendje a hatalom birtokosai Kairoson, amit a Dominion City nevű erődből irányítanak. A Timekeeper konkrétan annyira ragaszkodik az uralmához, hogy egy Bolt nevű implantátumot ültetett minden kairosi lakosba, amivel irányíthatja őket. Továbbá a bolygóra érkező Vault Hunterek is megkapták ezt, hogy ne tudjanak elmenekülni Kairosról.

Ám amikor az Elpis nevű hold bolygókörüli pályára állt Kairosnál, minden megváltozott, hiszen Pandora után most itt okozott kataklizmikus hatásokat, és emiatt pánik lett urrá a vidéken. A Timekeeper ezt követően lezárta a városát, a parancsnokait pedig kiküldte az erődből, hogy fenntartsák a rendet és megőrizzék a hatalmat. A játékosnak tehát az lesz a dolga, hogy átutazzon Kairoson, és a közhangulatot megragadva szövetségeseket keressen, majd kirobbantsa a forradalmat a Timekeeper ellen, megszabadítva a lakosságot a diktatórikus uralmától.

A Borderlands 4 sztori előzetesét alább tekinthetitek meg:

A Borderlands 4 szeptember 12-én jelenik meg PC-re, Xbox Series X|S-re és PlayStation 5-re. Továbbá Nintendo Switch 2-re is kiadják majd, bár egyelőre nem tudni, hogy ez a verzió mikor kerül a boltok polcaira – várhatóan még 2025. során. Természetesen mint a korábbi epizódok, úgy a Borderlands 4 is játszható lesz négyfős kooperatív módban.

Borítókép: Gearbox Software

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Az AMD sem akar lemaradni az Nvidiától az árversenyben

Ha teljesítményben nem is tudják megközelíteni az Nvidia csúcskártyáit, akkor majd az árakat illetően igyekszik felzárkózni az AMD. A drágább memóriát továbbra is nagy fejtörést okoznak a PC-seknek, és most már egyre több téren.

Gaming - Heves esőzés zúdul ingyen a nyakukba Steamen február közepén!

Február közepén egy jó adag eső zúdul majd ránk, de nem kell félni – legalábbis remélhetőleg –, mert ez nem egy meteorológiai előrejelzés, hanem egy nagyszerű ajánlatot szeretnénk nektek bemutatni. Itt az idő, hogy kiderítsd, ki az Origami Gyilkos, és közben a legnehezebb döntés nem a játékban vár rád, hanem az, hogy sikerül-e időben beállnod a sorba.

Közvetítések