Legalábbis egy veterán Rockstar Games fejlesztő így gondolja. És Te?
Nemrég egy szivárogtató azzal állt elő, hogy a PlayStation 5 Pro lesz az egyetlen konzol a ma is piacon lévők közül, amelyen 60 fps-sel élvezhetjük a Grand Theft Auto VI-ot. Ez egyrészt jó hír, mert ezek szerint lesz olyan masina, amin elérhetjük ezt a képkocka frissítést. Másrészt rossz hír, mert minden más konzolon ki kell egyeznünk a 30 fps-sel, és ki tudja, milyen kompromisszumok kellenek majd ehhez is.
De talán némi megnyugvásra adhat okot, hogy Obbe Vermeij, a Rockstar Games egykori technikai igazgatója szerint a GTA 6 esetében az igazi, legjobb élményt így is, úgy is 30 fps mellett fogjuk megkapni, tehát minden esetben ez lehet a jobb választás a játékosok számára. Egy követője kérdezte meg, hogy lehetséges-e egyáltalán a 60 fps elérése a konzolokon, erre reagálva pedig a következőket mondta Vermeij:
„Ez egy kompromisszum. 30 fps-nél kétszer annyi poligont tudsz renderelni, mint 60 fps-nél. Egy kompetitív akciójátéknál mindig a magasabb képkocka frissítésre voksolnál, de a GTA-ban lehet, hogy a részletes látványt preferálnád inkább.”
Miután a GTA 6 teljesítményét még nem láthattuk az egyes konzolokon, sem azt, hogy miképp fest a különböző hardvereken más-más beállítások mellett, nehéz előre megmondani, hogy ki mit preferálna. Illetve az sem segít, ha végül nem nagyon lesz választási lehetőség, mert a gyengébb gépeken csak a 30 fps marad. Szóval a kérdés valójában az itt, hogy ha a PS5 Prón garantált lenne a 60 fps a GTA 6-ban azonos vizuális élmény mellett, akkor hajlandó lennél váltani rá? Vagy ha ezen a konzolon lenne lehetőség még jobb grafikát választani, lemennél miatta 30 fps-re?
A Grand Theft Auto VI 2026. május 26-án jelenik meg PlayStation 5-re és PS5 Próra, valamint Xbox Series X|S-re.
Borítókép: Rockstar Games