A Dambuster Studios egy friss Steam-poszttal csigázta fel a rajongókat, mivel úgy látszik a legsikeresebb sorozatuk trilógiává érik.
A Dead Island 2 igazi „fejlesztői rémálom” volt. Még 2014-ben jelentették be, 2015-ös megjelenést ígérve, de a Techland lelépett, hogy inkább a Dying Light-ra fókuszáljon. Ezután a Yager Productions, majd a Sumo Digital próbálkozott meg tető alá hozni, ám ők sem jártak sikerrel, és végül a Dambuster Studios lépett a tettek mezejére, ezáltal 2023-ban végre tényleg megjelent a játék. A végeredmény pedig egy vérgőzös hentelés, pazar környezettel, illetve elborult hangulattal, amelyet mostanra már több, mint 20 millióan szereztek be.
A Dambuster posztja
A stúdió a Dead Island franchise 14. szülinapja kapcsán rakott ki egy bejegyzést Steamre, amelyből rögtön le is lehet vonni a következtetést. A képen a Dead Island 2-ből megismert Jacob látható, amint elhagyja Los Angelest, hátán egy táskával, kezében meg bőrönddel, mellette a szöveg pedig így hangzik:
„When there’s no more room in Hell-A...” (Amikor már nincs több hely a Pokoli-Los Angelesben)
És ha ez nem lenne elég, van még egy sokat sejtető sor a posztban:
„A Dambuster Studios már tudja mi jön ezután. A részleteket egyelőre titok fedi, de a járvány még messze nem ért véget...”
Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy már nekiláttak a Dead Island 3-nak.
Hol lesz a következő vérfürdő?
A rajongók rögtön elkezdtek találgatni:
- Las Vegas tűnik a legvalószínűbb helyszínnek – a sivatagi utalások miatt.
- Lehet, hogy visszaköszön a Banoi-sziget, ahol minden elkezdődött.
- Az is simán lehet, hogy csak Jacob Hell-A külvárosában kószál, és ezzel verik át a közönséget.
Akárhogy is, a helyszínválasztás kulcskérdés lesz, hiszen a Dead Island mindig is az atmoszféráról szólt – és arról, hogy milyen kreatívan apríthatjuk a zombikat.
Az első látnivalók
Két év telt el a Dead Island 2 óta, vagyis a harmadik rész fejlesztése minden bizonnyal már javában zajlik. A leglogikusabb opció, hogy idén a The Game Awards-on villantják meg az első trailert. Ha nem, akkor 2026-ban szinte biztos, hogy leleplezik a harmadik felvonást.
Borítókép: Steam