Az internet népe reagált a hírre, miszerint Donald Trump veje, Jared Kushner a szaúdi állammal közösen veszi meg az EA-t.
Tegnap hivatalosan is elismerte az Electronic Arts, hogy egy befektetői konzorcium 55 milliárd dolláros kivásárlási ajánlatott tett a kiadóra. A vállalkozás két arca Donald Trump amerikai elnök veje, Jared Kushner, valamint Mohamed bin Szalmán szaúd-arábiai koronaherceg. Előbbi az Affinity Partners nevű magántőkealapján keresztül szállt be, míg utóbbi természetesen a Public Investment Fund (PIF) nevű állami vagyonkezelővel vállalta a saját részének finanszírozását. A PIF már ezelőtt is birtokolt közel 10%-ot a cégből.
Tegnapi cikkünkben Kushner és bin Szalmán kapcsolatát, az üzlet előzményeit már kiveséztük, ezért nem ismételnénk meg mindent. A lényeg, hogy az EA tőzsdei értéke fölött 25%-os prémiumot fizetnek ki a részvényesek számára készpénzben, ha végbemegy az üzlet, szóval mindenki örülhet majd. Illetve az EA nem biztos, hogy el lesz ragadtatva, amikor később rájön, hogyan kell működnie majd. Ugyanis a kivásárlás egy ún. tőkeáttételes módszerrel történik az ajánlat szerint, aminek a részeként az 55 milliárdos összegből kb. 20 milliárdot a kiadó adósságként magára vállal, ezt a hitelt tehát a saját bevételükből kell törleszteniük, a befektetők csak a többi pénz előkerítéséért felelnek az ügylet lezárásáig.
Ezt látva nem nehéz belátni, hogy egy meglepően kockázatos üzletté válhat pillanatok alatt az EA-re nézve ez az értékesítés. Hiszen a videójáték-ipar (vagy a szórakoztatóipar úgy általában) túl volatilis ahhoz, hogy ekkora adósságba verje magát bárki is benne, pláne, amikor a AAA-s játékok fejlesztési hossza már fél-egy évtizedet vesz igénybe manapság, vagyis ilyen hosszban kell gondolkodni a befektetések során. A tőkeáttételes kivásárlásokat annyira nem divat ekkora értékben vagy ilyen piaci szegmensekben művelni, hogy az EA-s ügylet inflációs kiigazítás nélkül, nominális értéken a történelem legnagyobb ilyen jellegű ügylete. Ez nem véletlen, ugyanis sokkal gyakoribb, hogy biztosítók, közműcégek, élelmiszerláncok esetében használják a módszert, ahol sokkal kiszámíthatóbb profitokat termelnek, ahol mindig lehet költségeket csökkenteni, és ezért kedvezőbb hitelezési feltételek is társulnak hozzájuk.
De nem csak mi és a tegnap óta fejlődésnek indult befektetési bankár ismereteink aggódnak az EA-ért, hanem az iparág más szereplői is. Jason Schreier, aki az egyik legjobban tájékozott üzleti újságíró a gaming világában, már most „agresszív költségcsökkentéseket” vizionál, ami lehet kevesebb tőke a játékok fejlesztésére, de lehet egyszerű leépítés, stúdió bezárás is. Schreier másik felvetése, hogy még az eddigieknél is keményebben fogja monetizálni programjait az EA – csak a fizetős töltényt ne hozzák be. Csatlakoztak ezekhez a felvetésekhez más újságírók is, mint például Luke Plunkett (Aftermath.site) és Chris Bratt (People Make Games), az ő értékelésük viszont már inkább a katasztrófát próbálja előrevetíteni, ha az EA nem tudja kitermelni az adósságának a törlesztőjét.
A másik probléma természetesen az emberi jogi kérdések és az új tulajok konzervatív politikai beállítottsága körül forog. Erről azonban egyelőre legfeljebb csak spekulálni lehet, hiszen még jóvá sem hagyták a felvásárlást, még az ajánlattételnél tartunk. Az általános vélekedés az, hogy a BioWare-nek vége lesz, mert woke, a The Sims sem ússza meg szárazon, mert a DLC-k egy jó része szintén woke. Ha tippelnünk kellene, azért a Mass Effect 5-öt még megvárják az új tulajok, hátha sikerül vele kifizetni a villanyszámlát. A The Sims pedig a mai napig egy igazi feketemágia, mert úgy nyomtatja a pénzt, tehát lehet, hogy nem érdemes politikai kalandozásból kinyírni, ha 20 milliárd dollár szerepel a banki számlaértesítőn.
Borítókép: EA Battlefield Studios