A Ubisoft úgy leárazta a Star Wars Outlaws-t, hogy hülye aki nem rabol rá

A Ubisoft úgy leárazta a Star Wars Outlaws-t, hogy hülye aki nem rabol rá

Egyszer már engedett ennyit a Ubisoft a játék árából, szóval ennyiért már megéri beszerezni és végigtolni Kay Vess kalandját.

A Star Wars Outlaws 2024 egyik legellentmondásosabb tripla A-s videójátéka volt – sokan még azt is megkérdőjelezték, hogy van tényleg ebbe a kategóriába tartozik e. Bő egy esztendővel a debütálást követően pedig már a második nagy leárazását kapja a játék, hiszen most az eredeti ár feléért lehet a miénk ez a cím. Ennyire olcsó még csak egyszer volt, idén tavasszal, úgyhogy aki még nem szerezte be esetleg, az most tényleg tehet egy próbát vele, már csak azért is, mert egész szépen kikupálták az elmúlt hónapok alatt a játékot a frissítésekkel.

Az Outlaws egyébként a Ubisoft újragondolt Star Wars-játéka, amelyben egy új főszereplőt, Kay Vess-t is bemutattak. Tavaly nyár végén látott napvilágot PC-re, valamint a jelenlegi generációs PlayStation és Xbox konzolokra. A startot illetően a Star Wars Outlaws nem tudta beváltani a hozzáfűzött reményeket, és bár a kritikák összességében pozitívak voltak, az eladásokat illetően nem hozta a számokat. Azóta sem nagyon változott ezen a téren sok minden, hiszen a források szerint a 2023-as Star Wars Jedi: Survivor jobban fogyott összességében, mint az Ubisoft alkotása. Ám ez az új leárazás talán segít majd egy kicsit kozmetikázni az eladásokon – az eredeti 70 eurós (~27 ezer forint) árcédula helyett, most csak 34.99-be (~13700) kerül.

Az 50%-os kedvezmény csak október 23-ig tart, szóval sietni ugyan nem kell, de azért érdemes lehet minél hamarabb lecsapni rá, és akkor meg is van a tökéletes időtöltés a hosszúhétvégére. Ha esetleg itt felpörögnek az eladások, akkor talán a második rész is zöld utat kaphat.

Borítókép: Steam

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Son Goku szinkronhangja történelmet írt Japánban

Itthon valószínűleg mindenki Lippai László hangján hallja a fejében Gokut, ám talán kevesen tudják, hogy eredetileg Masako Nozawa kelti életre a legendás csillagharcost. A szinkronszínész pedig most elképesztően nagy megtiszteltetésben részesült, hiszen ő az első a szakmájában, aki megkapta Japán egyik legrangosabb kitüntetését.

Közvetítések