Úgy tűnik, a kalózok tényleg újra kifutnak a tengerre. Először tűnt fel a játék kódneve egy hivatalos programozó profilján.
Már egy jó ideje keringenek a neten a Black Flag remake-ről szóló pletykák, de most újabb, szinte hivatalosnak tűnő utalás érkezett. Korábban például egy livestream során a Play Arts művészei – akik az Assassin’s Creed figurákon dolgoznak – megemlítették, hogy valamit kotyvaszt a stúdió Edwarddal kapcsolatban, de erre még nem bonthattuk a pezsgőt. A Black Flag felújított változatáról szóló hírek először 2023-ban láttak napvilágot. A projekt állítólag az Obsidian kódnevet kapta, és az Ubisoft saját motorja, az Anvil fut majd alatta, ez pedig azt is jelenti, hogy teljesen az alapoktól építik újra a játékot. Egy 2024-es jelentés szerint már úgy látszott a remake közelebb lehet a megjelenéshez, mint azt korábban gondoltuk, ám végül ez nem jött össze. Ezt követően ráadásul még az Assassin’s Creed Shadows megjelenését is eltolták 2025 márciusára, a terv pedig az volt, hogy Black Flag remake lesz 2025 fő durranása novemberben, de egyelőre sajnos ez sem bizonyult igaznak. A Shadows csúszása, és a cég nehéz helyzete miatt a teljes menetrend borult, így a felturbózott kalózkaland idén már aligha úszik be a nappalinkba.
Több remake is készülhet
Pletykák szerint nem csak a Black Flaget építik újra. Egy közelmúltbeli szivárgás alapján az Ubisoft egy másik klasszikus Assassin’s Creed rész remake-jén is ügyködik már, amit még az évtized végéig szeretnének piacra dobni. Hogy melyikről lehet szó, azt egyelőre homály fedi – de a rajongók az Assassin’s Creed II-re vagy a Unity-re tippelnek.
A rajongók egyik kedvence tér vissza
A Black Flag annak idején hatalmas sikert aratott. Edward Kenway, a kalózkodás aranykorának laza, de karizmatikus főhőse azonnal a rajongók kedvencévé vált. A játék egyszerre mutatta be a kalózok aranykorát, és mutatott be egy pazar Assassin’s Creed sztorit, tele legendás figurákkal – köztük Edward „Feketeszakáll” Teach-csel. Éppen ezért hatalmas öröm, hogy ismét előkerült a projekt. Egy újabb bizonyíték bukkant fel a neten, ami szinte hivatalosan is megerősíti a Black Flag remake létezését. Egy storyboard artist LinkedIn-profilján ugyanis felbukkant az “Assassin’s Creed Codename Obsidian” megnevezés – ez az a kódnév, amiről korábban Tom Henderson is beszámolt. Ráadásul ez az első alkalom, hogy az Obsidian projektet egy Ubisoft-csapattag nyilvánosan is megemlítette a világhálón.

Bár a posztot azóta eltávolították, az internet természetesen megőrizte a nyomait – így már szinte biztosra vehető, hogy a Black Flag remake valóban fejlesztés alatt áll.
Borítókép: Steam