Tényleg jó a Battlefield 6 vagy csak szerencséje volt a játéknak?

Tényleg jó a Battlefield 6 vagy csak szerencséje volt a játéknak?

Két hónapja van már velünk a Battlefield 6 és bár nyilvánvalóan a játékosokszáma megcsappant, a hosszútávú célok még mindig elérhető közölségben vannak a játék számára. Még akkor is, ha egyesek egyszerűen nem hajlandóak elfogadni a játék sikerét.

Két és fél hónapja annak, hogy berobbant a Battlefield 6, a játék, aminek olyan nehéz dolga volt, mint hosszú évek óta semmi másnak. A BF6-nak kellett ugyanis megmentenie a szériát, miután az már a BF V-tel elindult a lejtőn, a BF 2042-vel pedig egy olyan mély szakadékba gurult, hogy sokan azt hitték abból már nincs kiút. Mégis lett, legalábbis egyelőre nagyon úgy tűnik. A játék ugyanis egyaránt elnyerte a kritikusok és a rajongók szívét is, annak ellenére is, hogy a Battlefield 6 messze van a tökéletestől. Én magam is imádom a játékot, ahogy a teljes szériát is, de azt még én is elismerem, hogy vannak bajok a játékkal. Azt viszont határozottan visszautasítom, hogy a játék egy roncs és csak azért tudott rajongókat gyűjteni, mert szerencsés időszakban jelent meg. Aki ezt állítja az egyszerűen hazudik. Félreértés ne essék, nem várom el, hogy mindenkinek tetszen a BF6, de ahogy én el tudom ismerni a hibáit, úgy szerintem bárki más is elismerheti az erényeit. Épp ezért gondoltam most azt, hogy több, mint két hónappal a játékmegjelenése után, összegzem kicsit a gondolataimat a Battlefield 6-ról, elmesélem mi az, amiben remekel a játék és azt is, hogy melyek azok a pontok, ahol alul teljesít a játék és ahol sok munka vár még a fejlesztőkre.

Gunplay és fejlődés

Az egyik legfontosabb játékelem nem csak a BF6, de a teljes Battlefield sorozat életében a gunplay, az érzet, amit a virtuális fegyverek elsütése, használata ad. A BF3 és a BF4 ezen a téren kimagasló volt, nem véletlen teszik sokan oda még ma is a széria csúcspontját. A BF1-ben még nem volt annyira feltűnő a változás, az egyszerűsödés, a BF5-ben és a BF2042-ben viszont az egész lövöldözés elment egy agyatlan CoD irányba. Túl magas volt a TTK, egyhangúak voltak a fegyverek, használatuk minimális tanulást sem igényelt, mindezekhez pedig hozzájött még az unalmas fejlődési rendszer, az új fegyverek és eszközök megnyitásának módja. Utóbbira úgy gondolom nem lehet panasz, bőven el vagyunk látva fegyverekkel és eszközökkel és azok testreszabása is bőséges lehetőségeket kínál. Maga a gunplay mérföldekkel jobb, mint a BFV és a BF2042 esetében, de talán még sem annyira egyedi, mint volt anno a Battlefield 3 vagy 4 esetében. Ezt persze nyugodtan fel lehet róni a fejlesztőknek, ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a BF4 óta eltelt 12 év. Változtak a játékosok, változtak az igényeik is, miközben a piacon megjelent jó pár katonai szimulátor, leginkább az extraction shooterek kategóriájában. A hagyományos multi között, mint amilyen a Battlefield 6 is, a jelenlegi gunplay tűnik az arany középútnak, ami persze nem biztos, hogy maradéktalanul kielégíti a veterán játékosokat, de összességében mégis ez volt a legjobb változás. Így a BF6 messze van egy agyatlan CoD-tól, de nem is annyira nehéz igazán beletanulni, hogy az sok kezdőt elijesszen.

A multiplayer

Ugyancsak örömteli, hogy a fejlesztők visszahozták a négy jól ismert castot és a teljes játékmenetet ezek összehangjára építették. Nem mondom, hogy hibátlanul sikerült is, de az összhang és az egyensúly sosem volt igazi a szérián belül, ezen már nincs mit csodálkozni, inkább 9röljünk, hogy még egy hiba amit kijavítottak a BF 2042 után. Szintén örülhetünk a változatos játékmódoknak, a Closed Weapon módoknak és alapvetően annak, hogy a solo játék helyett ismét a csapatmunka és a nem túl mély, de azért fellelhető taktikai mélység hajtja a szervereket.

Technikai stabilitás

Az már a béták során is látható volt, hogy technikailag nagyon rendben van a játék. Már félkész állapotban is remek volt a hitreg, az fps és a szerverek is tették a dolgukat. Vannak néha persze frissítések, amit el tudnak rontani ezt-azt, pl. a hitreget, de idővel ezeket javítják a fejlesztők, az összkép pedig még mindig egy olyan remek technikai állapotban lévő játék, ami évekkel ezelőtt is ritkaság volt, most meg aztán főleg.

A Portal

Végül, de nem utolsó sorban pedig muszáj vagyok megemlíteni a kibővített Portalt is. Megmaradtak a szokás eventek, az extra játékmódok, de az új Portal végre tényleg olyan szabadságot kínál a rajongóknak, amivel gyakorlatilag bármilyen pályát és bármilyen játékmódot megalkothatnak a játékon belül. Persze bosszantó az XP farmra kitalált AFK szerverek, de őszintén szólva pont nem érdekel, mit csinálnak azok, akik AFK-ban farmolnak, amíg a Portalban pár kattintással lehet találni valami valóban egyedit és érdekest.

Kinek kell még a kampány?!

A Battlefield 6 leggyengébb eleme egyértelműen a kampány, amiről most nem kezdek el hosszú órákig mesélni. Nézzétek meg a fenti videónkat, ahol Pc Gurus munkatársainkkal közösen meséltünk anno a BF6 kampányáról. Most inkább csak egy kérdést teszek fel. Tényleg kellenek nekünk a Battlefield és a Call of Duty kampányok. Tényleg egy 4-5 órás, összecsapott singleplayer az amivel még könnyedén kiad az ember 70 és 80 eurót a játékért, ezek nélkül pedig hiszti lenne? Én nem gondolom, szerintem épp ideje lenne belátnia a fejlesztőknek, hogy semmi értelme ezeknek a kampányoknak és ideje lenne ha felhagynának velük.

Két szék közé ültek a pályatervezők

Azért nem hibátlan a multiplayer sem! A multi legnagyobb baja a fejlesztők, akik nem tudták eldönteni, hogy mit csináljanak a pályákkal. A Bf2042 őrült nagy térképei és a 128 játékos egyértelműen túlzás, ugyanakkor az sem túl szerencsés, hogy a Battlefield 6-ban vannak a széria legkisebb pályái. A 64 fős szerverek tökéletesek és bár ízlések és pofonok, de szerintem sok jó pálya is van a játékban, a gond csak az, hogy kicsik. Gyalogosként is hamar feltűnik, de járművekben ülve szinte azonnal észre lehet venni, hogy mennyire pici a játéktér, ami egyszerűen nem áll jól a játéknak és a szériának sem. A mostaniaktól sokkal nagyobb pályákat is elviselnének a rajongók, én is, csak ne legyenek annyira nagyok, mint a Battlefield 2042-ben!

Elmaradt a valódi fejlődés?

Sokan gondolják úgy, hogy a Battlefield 6 igazából semmi extrát nem tett le az asztalra, csak kimászott a szakadékból és összerakta magát egy tisztességes alapszintre. Van benne némi igazság, de a helyzet az, hogy mindig is ez volt a cél. A BF6 nem akarta megváltani és megreformálni a szériát, aki mást állít, az egyszerűen nem mond igazat. A játék és a fejlesztők célja mindig is az volt, hogy a sokadik öngól után végre pontot szerezzenek, méghozzá egy olyan játékkal, ami tökéletes alapokat biztosít a széria jövőjének. Ezt pedig tökéletesen hozza a Battlefield 6, akár a te ízlésed a játék, akár nem. Nem hibátlan, de sikeres 2 hónap áll a játék mögött, 2026 pedig kifejezetten izgalmas lesz a Battlefield 6 számára, hiszen ha jövő ilyenkor is tele lesznek még a szerverek, akkor már zokszó nélkül kijelenthetjük majd, hogy a Battlefield széria feltámadt és erősebb, mint valaha.

Ha érdekel a Battlefield 6, akkor a 2025-ös téli Steam Sale keretein belül most 30%-os kedvezménnyel, mindössze 48,99 euróért vásárolható meg a játék.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések