Megnyugodhat mindenki, a Divinity-ben nem lesznek AI-generálta péniszek

Megnyugodhat mindenki, a Divinity-ben nem lesznek AI-generálta péniszek

Lehet, hogy a mesterséges intelligencia egzisztenciális fenyegetést jelent az emberiségre, de legalább a legborzasztóbb következménye miatt már nem kell főnie a fejünknek: a Larian megerősítette, hogy a Divinity-ben nem lesznek AI-generálta nemi szervek.

A Larian Studios neve ma már egyet jelent a részletgazdag, karakterközpontú RPG-kkel, ahol még a legapróbb döntéseknek is súlya van. A Baldur’s Gate 3 sikere után nem meglepő, hogy a stúdió következő nagy projektje, vagyis a Divinity új felvonása is hatalmas figyelmet kap. Ezzel együtt természetesen megjelentek az aggályok is – főleg azzal kapcsolatban, hogy a fejlesztők milyen szerepet szánnak a generatív mesterséges intelligenciának.

A Larian korábban nem titkolta, hogy bizonyos fázisokban korábban már kísérletezett a különböző AI-eszközökkel, főként a koncepciók életre keltése és bizonyos kitöltő szövegek esetében. Swen Vincke azonban nemrég világossá tette, a stúdió végül úgy döntött, hogy az ötletek kidolgozásánál is tartózkodnak majd a generatív AI használatától. A technológia legfeljebb arra marad meg, hogy gyorsabban lehessen az elképzeléseket tesztelni, nem pedig arra, hogy kiváltsa az alkotói munkát. Ebbe az amúgy teljesen komoly beszélgetésbe robbant bele egy végtelenül buta – és éppen ezért zseniális – megjegyzés az X-en. Egy rajongó, Lulu (maradjunk ennyiben) úgy vélte egy AMA során, hogy a Divinity-ben a gyík karakterek „valószínűleg AI-generálta farkakat kapnak majd”. Ez volt az a pont, ahol Ricardo Ayasta közbelépett, és történelmi jelentőségű mondattal zárta le a vitát: minden nemi szerv kézzel, és szeretettel készül.

A kijelentés már önmagában is vicces, de jól mutatja, hogyan áll a Larian a kérdéshez. Nemcsak technikai, hanem filozófiai szinten is ragaszkodnak ahhoz, hogy a játék világa emberi kezek munkája legyen. Ha már egy RPG-ben minden döntés, kapcsolat és karakter fontos, akkor még az ilyen abszurd részletek sem lehetnek automatikusan legyártva.

Bár az egész történet elsőre puszta poénnak tűnik, valójában sokat elárul a Larian hozzáállásáról. A Divinity új része várhatóan még messze van a megjelenéstől, de már most látszik, hogy a stúdió nem akar kompromisszumot kötni az alkotói kontroll terén. Ha ez azt jelenti, hogy hat év helyett „csak” ötig készül a játék, az talán belefér.

Egy dolog viszont biztos, AI-generálta gyíkpéniszek nélkül is bőven lesz mit felfedezni a Divinity világában.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések