Az AMD sem akar lemaradni az Nvidiától az árversenyben

Az AMD sem akar lemaradni az Nvidiától az árversenyben

Ha teljesítményben nem is tudják megközelíteni az Nvidia csúcskártyáit, akkor majd az árakat illetően igyekszik felzárkózni az AMD. A drágább memóriát továbbra is nagy fejtörést okoznak a PC-seknek, és most már egyre több téren.

A Board Channels nevű fórumon megjelent információk szerint az AMD-hez köthető gyártók többsége már januárban végrehajtott egy 5–10 százalékos emelést. Ez papíron nem tűnik drámainak, de bizonyos modelleknél – főleg a nagyobb memóriával szerelt verzióknál – akár 30–40 dolláros (~10-13 ezer forintos) különbséget is jelenthet a korábbihoz képest a végfelhasználói árban. Ez egyetlen dolognak köszönhető, minden nagy techcég az AI-ra kattant rá, és elképesztően megnövekedtek a memória árak, ráadásul az Nvidia kijelentette, hogy már VRAM-ot sem hajlandó majd készíteni a leendő videókártyáihoz, tehát ez is a forgalmazókat terheli majd. Ennyi már bőven elég volt tehát, hogy a disztribútorok elkezdjenek betárazni, arra számítva, hogy később még drágábbak lesznek a kártyák. Ezt ugye már ismerjük, hiszen az ilyesfajta helyzet könnyen felboríthatja a piacot, főleg ha a jövőben tovább nőnek az előállítási költségek.

Jöhet a második kör

Ugyanez a forrás azt állítja, hogy a gyártók egy része már egy egy újabb áremelésre készül, amely februárban vagy legkésőbb márciusban léphet életbe. A pontos mértékéről egyelőre nincs információ, de úgy tűnik olyan irányba tartunk, hogy az AMD-s videókártyák ára közelebb kerülhet az azonos kategóriájú GeForce modellekhez – pedig eddig pont ennek az ellenkezője miatt voltak olyan jó választások.

Ha ez valóban megtörténik, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy az egyik legnagyobb érv a Radeon mellett, az ár-érték arány, jócskán leértékelődhet. A különbség nem feltétlenül tűnik el teljesen, de jóval kisebb lehet, mint amit a vásárlók az elmúlt években megszoktak.

8 GB mindenek felett, legalábbis Kínában

A jelentésnek van egy harmadik bekezdése is, ami a gyártási prioritásokról szól. A beszámolók szerint az AMD a kínai piacon egyre inkább az olcsóbb, 8 GB-os modellekre helyezi át a hangsúlyt. Ilyenek lehetnek például a Radeon RX 9060 XT 8GB vagy a Radeon RX 7650 GRE, amelyekből állítólag még több készül majd. A 16 GB-os kártyák közül továbbra sincs veszélyben a Radeon RX 9060 XT 16GB és az RX 9070 XT, ám az RX 9070 és az RX 9070 GRE duóból már valószínűleg nem készül olyan sok a jövőben. Az utóbbi ráadásul eddig is kizárólag a kínai piacra készült, így globálisan kevésbé releváns, de a vállalat stratégiai lépése ettől még beszédes.

Sajnos ha a memóriaköltségek tovább nőnek, és az AMD valóban az NVIDIA árszintjéhez igazítja a Radeonokat, az előbb-utóbb még jobban átrendezheti a piacot, és nem a legjobb módon.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Heves esőzés zúdul ingyen a nyakukba Steamen február közepén!

Február közepén egy jó adag eső zúdul majd ránk, de nem kell félni – legalábbis remélhetőleg –, mert ez nem egy meteorológiai előrejelzés, hanem egy nagyszerű ajánlatot szeretnénk nektek bemutatni. Itt az idő, hogy kiderítsd, ki az Origami Gyilkos, és közben a legnehezebb döntés nem a játékban vár rád, hanem az, hogy sikerül-e időben beállnod a sorba.

Közvetítések