Megnyugodhatunk, a Fallout 3 remastered verziója egyelőre elkerülte a kaszát

Megnyugodhatunk, a Fallout 3 remastered verziója egyelőre elkerülte a kaszát

A Fallout 3 Remaster olyan, mint egy jó túlélő a pusztaságban: már mindenki azt hitte, már rég elnyelte a föld, ennek ellenére köszöni szépen, jól van és még bőven van benne élet.

A The Verge friss beszámolója szerint a Microsoft már most aktívan készül a 2026-os esztendőre, és ennek köszönhetően több nagy Xbox-cím megjelenési ablaka is körvonalazódik. A jelentés legjobb része, hogy a régóta pletykált Fallout 3 Remaster továbbra is aktív fejlesztés alatt áll, miközben a Bethesda és az Xbox Game Studios több fronton is mozgolódik – játékokkal, frissítésekkel és még hardveres újításokkal is.

Fallout 3 Remaster: lassan, de biztosan

A Fallout 3 felújított változata először három évvel ezelőtt bukkant fel az FTC-dokumentumokban, a Microsoft–Activision Blizzard féle felvásárlás kapcsán. Azóta gyakorlatilag semmilyen hivatalos információ nem érkezett róla, most azonban a The Verge elég bizakodóan nyilatkozott a projektről, elmondásuk szerint nagyban dolgozik rajta a stúdió. A Bethesda állítólag azért halad óvatosan, mert szeretné megismételni a The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered sikerét. Todd Howard korábban nyíltan elmondta, hogy rendkívül elégedett volt a játék fogadtatásával, és a Fallout 3 esetében is hasonló, stabil rajtot szeretnének. Azt sem árt megemlíteni, hogy sajnos a Fallout tévésorozathoz tartozó visszaszámlálás végül nem a Fallout 3 vagy a New Vegas Remastered bejelentéshez vezetett, és bár akkor már lemondtunk róla, most legalább ismét megerősítést nyert, hogy nem kukázták a játékot.

Mi a helyzet a Fallout: New Vegasszal?

A jelentés viszont nem tartalmaz új információt a Fallout: New Vegas Remasterről. Ez különösen fájó pont a rajongók számára, hiszen sokak szerint ez a széria legjobb darabja. Jelen állás szerint azonban csak a Fallout 3 felújítása tekinthető biztosnak – már amennyire egy hivatalosan be nem jelentett projektre mérget lehet venni.

Starfield pletykák

Nem csak a Fallout-univerzum lendült mozgásba. A The Verge erről a játékról szolgáltatott némi információt, és elvileg a Bethesda új tartalommal bővíti a Starfieldet, amiről hamarosan lerántják majd a leplet. Emellett tovább erősödnek azok a pletykák is, amelyek szerint a játék PlayStation 5-re is megjelenhet. Ez újabb jele lehet annak, hogy a Microsoft egyre nyitottabb az exkluzivitás megszüntetésére.

Borítókép: Steam

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések