A MachineGames The Last of Us-t faraghat a Wolfenstein-ből

A MachineGames The Last of Us-t faraghat a Wolfenstein-ből

Az MP1st beszámolója alapján már gőzerővel készül a The New Colossus és a Youngblood folytatása, amelyben egy kislány és a kutyája szegődhet B.J. Blazkowicz mellé.

Bár néha nem tudtam hova tenni a Tarantino-filmeket idéző abszurditást, összességében nézve nagyon szerettem a Wolfenstein: The New Colossus-t, éppen ezért tűkön ülve várom, hogy a fantasztikus Indiana Jones and the Great Circle-t is jegyző MachineGames végre lerántsa a leplet a Wolfenstein 3-ról. A nagy bejelentés ugyan még várat magára (Jez Corden szerint mondjuk már nem sokáig), ám így sem kell nélkülöznünk a projekttel kapcsolatos infókat, nemrég például kiderült, hogy a csapat alaposan megbolondíthatja a korábbi receptet.

Az MP1st osztott meg néhány ropogós részletet a program szereplőválogatásával kapcsolatban, így megtudhattuk, hogy állítólag egy 8-11 év közötti ukrán árva, Sofiya és az ő kutyusa, Ralph lesz B.J. Blazkowicz útitársa a Wolfenstein 3-ban – én mondjuk nem igazán tudom elképzelni, hogy egy hentelésre kihegyezett FPS-be miként csempésznek The Last of Us-t idéző jeleneteket. Bízzunk benne, hogy a MachineGames még idén elénk tárja a vízióját, feltéve persze, ha pontosak a portál értesülései.

Borítókép forrása: MachineGames

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Egy rejtélyes légijármű is feltűnt az ARC Raiders legújabb frissítésében

Amikor már azt hitted, hogy a gyilkos gépek bőven elég gondot okoznak, a Shrouded Sky frissítés révén megjelent egy akkora UFO-t az égen, hogy mellé egy egész flotta is beférne. Figyeld a felhőket, mert ha a viharban két fény közeledik feléd, az vagy egy új főellenség, vagy a szerencséd távozik éppen fénysebességgel!

Közvetítések