„Lélektelen és unalmas” – a Crimson Desert mégsem az, aminek hittük?

„Lélektelen és unalmas” – a Crimson Desert mégsem az, aminek hittük?

A Crimson Desert olyan, mint egy gyönyörű randipartner, akivel nincs miről beszélni. A fotókon jól mutat, élőben is lenyűgöző, de mire a főfogáshoz értek, már csak a találka végét várod.

A Crimson Desert esete tökéletes példája annak, amikor a marketing-vonat olyan sebességre kapcsol, amit a sín már nem bír el. A március 19-i megjelenés előtt a fél internet epekedve várta, hogy végre lóháton driftelhessen Pywel kontinensén keresztül, de az első tesztek alapján a következő nagy dobás helyett inkább egy ambiciózus, de néha kaotikus blockbusterrel van dolgunk.

A kritikusok egyöntetű véleménye szerint a játék vizuálisan a jelenlegi generáció csúcsa. Olyan részletgazdag a világ, hogy a tesztelők percenként nyitogatják a fotómódot, legyen szó a sárkányokkal megfűszerezett várakról vagy épp égi portálokról. Paul Tassi (Forbes) szerint a játék simán hozza azt a szintet, amit ígért, és 9.5-ös pontszámmal jutalmazta a kalandot.

Azonban nem mindenki látja ilyen rózsásan a helyzetet. A Polygon szerint a hatalmas nyílt világ tíz óra után sem tudott semmi igazán érdekeset felmutatni, Jason Schreier pedig egyszerűen "tartalomfogyasztóknak" szánt termékként jellemezte a szoftvert. A legnagyobb pofont az inventory-menedzsment kapta, a GameSpot szerint szinte élvezhetetlen, hogy minden egyes kavics, recept és dísztárgy csak foglalja a helyet a szűkös hátizsákunkban, folyamatosan megszakítva a felfedezés élményét.

„Még csak pár órát játszottam a hatalmas hype-pal övezett Crimson Deserttel, szóval ennek megfelelően kezeljétek a véleményem, de az a néhány óra annyira unalmas és lélektelen volt, hogy abszolút semmi kedvem nem maradt a folytatáshoz. Olyan érzés, mintha a játékot azoknak tervezték volna, akik csak szimplán 'tartalmat akarnak fogyasztani'.” – írta Jason Schreier az X-en.

A harcrendszer kárpótolhatna a gyenge sztoriért, de ott meg az irányítás bonyolultsága borzolja a kedélyeket. Az IGN tesztelője 110 óra után is bizonytalan, mert szerinte ugyan a csúcspontok zseniálisak, a mélypontok viszont fájdalmasak. Összességében a Crimson Desert egy gyönyörű, 78-79 pont körüli iparosmunka lett, ami bár nem taszítja le a trónról a műfaj királyait, a látványra éhes játékosoknak így is emlékezetes (és néha bosszantó) utazást nyújt.

Borítókép: Steam

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések