Coolio csapata is az esélyesek között, JW visszatért a tier 1 CS2-be

Coolio csapata is az esélyesek között, JW visszatért a tier 1 CS2-be

Kezdődik a PGL Bukarest rájátszása, amit természetesen magyarul követhettek velünk élőben.

Egészen eddig remek hete van a FUT-nak, ugyanis nem elég, hogy coolioék meghívást kaptak a következő Valve által szponzorált verseny, az IEM Köln Major 2026-os kiadásának második szakaszába, de a PGL Bukaresten is veretlenül menetelnek eddig. A rájátszás eléréséhez a svájci rendszer miatt három győzelem kellett. Sokat elmond a csapat felkészültségéről, hogy egyetlen pályájukat az Inner Circle ellen veszítették, de ez volt a legelső pálya, amit a tornán játszottak. És mi történt azóta? Kétszámjegyű körszámot az eredményjelző túloldalán nem láttak a FUT tagjai még úgy sem, hogy 2-0-nál már Jame és a PARIVISION ült le velük szemben. A két találkozó között félúton pedig volt egy NRG elleni meccs is, amit nitr0-ék aligha tettek zsebre, tekintve, hogy két pályán összesen 5 kört hoztak a FUT ellen.

A rájátszáshoz érve egyébként nem nő sokkal a kihívás a FUT számára. Egyrészt, a PGL Bukarest egy stúdió LAN, másrészt az általuk már megvert PARIVISION továbbra is a legkeményebb potenciális ellenfél papíron, amivel coolioék találkozhatnak. A negyeddöntőben ma délután a B8 jön majd szembe, ami verhető, holnap pedig a The MongolZ és a PARIVISION mérkőzésének győztese ellen kell bizonyítani. Ha ezeket a fenyegetéseket túléli a FUT, akkor a szombati fináléban a legnagyobb eséllyel az Astralist kell elkapniuk majd egy Bo5-ben. Tekintve, hogy a dán klubot hol megverik, hol kikapnak tőlük, nem lehet előre megmondani, mi történhet, ha addig eljutnak coolioék. Persze az Astralist is érheti még meglepetés, hiszen az EYEBALLERS ellen nyitnak, vagyis az ellen a JW ellen, aki épp most tért vissza az elsőosztályú Counter-Strike 2 környékére, és aki rendkívül éhezik már arra, hogy egy jó eredménnyel szavatolja, hogy most itt is marad. Tehát egy szó mint száz, magyar nézőként és régi CS:GO rajongóként is lesz ok követni a PGL Bukarest eseményeit a napokban.

Kövesd magyarul a PGL Bukarest rájátszását!

Április 9-11. között folytatódik a PGL Bukarest, a rájátszásban a legjobb nyolc csapat folytatja a menetelést egy egyenesági kieséses rendszerben. Köztük ott lesz a FUT is, ami az elmúlt hónapokban tört be az elsőosztályú Counter-Strike 2-be, és aminek coolio, a csapat magyar edzője miatt itthon is egyre nagyobb a rajongótábora. Ha kíváncsi vagy rá, hogyan szerepel akár a FUT, akár a többi bent maradt klub a PGL Bukarest során, akkor tarts velünk a magyar nyelvű közvetítésen az Esport1TV Twitch vagy YouTube csatornáján!

Április 9., csütörtök

  • 9:00 - MIBR vs 3DMAX
  • 12:00 - Astralis vs EYEBALLERS
  • 15:00 - FUT vs B8
  • 18:00 - The MongolZ vs PARIVISION

Április 10., péntek

  • 16:00 - MIBR / 3DMAX vs Astralis / EYEBALLERS
  • 19:00 - FUT / B8 vs The MongolZ / PARIVISION

Április 11., szombat

  • 14:00 - bronzmeccs
  • 17:00 - döntő (Bo5)

Borítókép: Adela Sznajder / ESL FACEIT Group

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések