Kyxsant nemrég váratlanul karrigan váltotta a Falcons élén. A 25 éves IGL most elmondta, hogyan élte meg az IEM Rio alatt mindezt.
A FaZe csúfosan leszerepelt a tavaszi szezon alatt, ezért az előző, Budapesten rendezett Majorön még döntős csapat nem jutott be az IEM Köln mezőnyébe. A bukást követően karrigan hosszasan beszélt arról, hogy mi ment félre ebben az időszakban, saját maga nyújtotta be a lemondását a klubja felé, ezzel egyszemélyben vállalva a felelősséget. Mégis, amikor ennek a beváltására került volna a sor, a FaZe inkább új szerződést kötött vele, majd karrigan inkább átment a Falconsba, meg sem várva, hogy a tinta megszáradjon a FaZe-es papírok alján.
Akiről viszont kevesebb szó szokott esni ennek a kacifántos történetnek a felfejtése során, az kyxsan. A Falcons előző, észak-macedóniai irányítója még degsterrel és TeSeSszel együtt érkezett 2025 elején a csapatba, az akkor összeállt felállással egy PGL Bukarestet is behúztak. A Falcons azonban hajthatatlan volt, és a nyáron lecserélték degstert m0NESYre, Magisket kyousukera, hogy még több sztár erőt nyerjenek maguknak. Ez finoman szólva sem vált be, azóta csupán néhány döntőt tudhat maga mögött a Falcons, trófeákat viszont képtelenek voltak szerezni. Pont ezért sokan már 2025 végén temetni kezdték kyxsan karrierét, hiszen az lehetetlen, hogy a méreg drágán vett sztárokkal volna a baj, hogy ők nem passzolnak esetleg. Nos, karrigan vezénylete alatt ezt bizonyára meglátjuk, hogy mennyire kyxsan, mennyire más körülmények okán nem ment a csapatnak a legutóbbi ötösével sem.
Kyxsan most mindehhez egy K Bizzynek adott interjúban mindössze annyit tudott hozzátenni, hogy váratlanul érte a kirúgása, bár nem haragszik senkire miatta. Szintén érdekes megjegyzés volt a részéről, hogy szerinte degstert és Magisket is hasonló formát követve tették ki, mégsem látta jönni, ami rá vár. Úgyhogy az utolsó napokban az volt az ajándéka a Falconstól, hogy nem csak munkanélküli lett, de Brazíliában jetlagtől és immáron a stressz miatt alvatlanságtól szenvedve kellett úgy csinálnia, mintha mi sem történt volna.
„Amikor megérkeztem [Rioba], még aznap kaptam egy üzenetet a menedzsertől, hogy beszélnünk kell. Abból, ahogyan kérte, már tudtam, hogy ez nem lesz egy kedves beszélgetés. De még így is sokkolt engem a dolog, mert egészen eddig a napig sohasem volt szó arról, hogy cserélnénk. Tudom, mindenki tudja, hogy nem a legjobb játékunkat mutattuk idén, de hosszútávú projektről volt szó. Nem arról, hogy most kell nyerni. Időt ígértek ennek a csapatnak.
Értem a döntést, hogy nem a legjobbunkat hoztuk az idén, hogy egy ponton változtatni kellett. De szerintem ettől még ez igazságtalan velem szemben, mert időt ígértek, hosszútávra készültünk. Szerintem a végén ezt nem kaptuk meg, minden szétesett. Nem nyertünk trófeákat, de szerintem az esetek többségében jó CS-t játszottunk. Ezért is gondolom igazságtalannak még ezt kissé, mert megmutattuk, hogy a világ egyik legjobb csapata vagyunk. [...] Értem a döntést, nem haragszom senkire, de szerintem több időt érdemelt volna a csapat, no meg egy kicsivel több bizalmat.”
Borítókép: StarLadder