PlayStation tulajok vigyázzatok, sorra törik fel a PSN-fiókokat hekkerek

PlayStation tulajok vigyázzatok, sorra törik fel a PSN-fiókokat hekkerek

Az egyik ismertebb áldozatot napokkal korábban figyelmeztették egy várható hekkelésre, mégsem tudta elkerülni ezt.

Tegnap óta egyre több helyen ütötte fel a fejét a közösségi médiában az a hír, hogy játszi könnyedséggel hatolnak be hekkerek PlayStation Network fiókokba, a felhasználók pedig tehetetlenül nézik mindezt. Colin Moriarty az első ismertebb figura, aki áldozatául esett ennek. Ő egykoron az amerikai IGN szerkesztője volt, és ezután a Kinda Funny podcast alapítójaként vált nagyobb névvé az iparágban.

Moriarty posztja alapján már napokkal ezelőtt szólt neki valaki, hogy fel fogják törni a PSN-fiókját, ám ő nem vette túl komolyan a figyelmeztetést, mindössze a saját jelszavának módosítását végezte el. Most azonban, hogy tényleg meghekkelték őt és sok más átlagfelhasználót is, nyilvánosságra hozta a beszélgetést, amiből arra következtethetünk, hogy a jelszóváltoztatás, sőt a kétfaktoros azonosítás megléte sem elég az ellen, hogy a támadók a birtokukban lévő információkkal átvegyenek fiókokat.

Azokra a kérdésekre reagálva, hogy mégis honnan és milyen adatokat szereztek meg tőle, amikkel feltörhették a PSN-fiókját, azt írta, hogy nem vált adathalászat áldozatává, viszont a hekkelést követően az email címére spam levelek százai kezdtek érkezni olyan helyekről, amelyekre nem regisztrált soha. Illetve azt írja, hogy miután beléptek a támadók a PSN-fiókjába, a Sonytól kapott értesítéseket arról, hogy előbb az email címét változtatták meg, majd kikapcsolták a kétfaktoros azonosítását.

Moriartytól azt is megtudhattuk a fentieken túl, hogy a Sonynál már tudnak a problámáról, a posztja miatt többen is megkeresték őt a PlayStation PR részlegéről, valamint a Sony stúdióiban dolgozó barátai, ismerősei is gyorsan eszkalálták az ügyet házon belül. A cég egyelőre nem kommentálta vagy oldotta meg a problémát, ezért érdemes nagyon odafigyelni az adatainkra. Szerencsére egy mrpyo1 nevű Twitter-felhasználó közzétett néhány információt arról, hogyan is működhet a hekkelés, remélhetőleg ezek segíthetnek a védekezésben.

Állítólag tényleg egyszerű adatok kellenek a PSN-fiókok feltöréséhez, mert nem valami elképesztő kémszoftverrel történik a dolog, hanem a PlayStation Supporton keresztül. Itt ugyanis egy PSN ID és egy régi számla vagy a bankkártyád utolsó négy számjegyének bemutatásával megoldható az egész történet. Ezekkel ugyanis bárki bizonyíthatja, hogy az övé egy fiók, még akkor is, ha valójában a számlát vagy a kártyaadatot lopták valahogyan. Vagyis jó eséllyel az áldozatok emailjeihez férnek / fértek hozzá az elkövetők, ez megmagyarázná azt is, miért kapott ide váratlanul sok spammet Moriarty. Moriarty egyébként azóta visszakapta a fiókját.

Amennyiben bármi újdonságot megtudunk az ügyben, frissítjük a cikket, beszámolunk róla.

Borítókép: Insomniac Games

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések