Borzongató kiegészítőt kap az elmúlt évek legjobb sci-fi túlélőhorrorja

Borzongató kiegészítőt kap az elmúlt évek legjobb sci-fi túlélőhorrorja

Még ebben az évben megkapja első DLC-jét a Cronos: The New Dawn, amihez a Bloober Team most kiadott egy érdekes trailert.

A Bloober Team hivatalosan is leleplezte a Cronos: The New Dawn első nagyobb történeti kiegészítőjét, amely a Cronos: Lazarus címet kapta. A bejelentést egy hangulatos és több kérdést is felvető előzetes kísérte, amely már most ízelítőt ad a játék új fejezetének atmoszférájából. A Bloober Team és a PixelAnt Games együttműködésében készülő bővítményben a játékosok ezúttal a Warden szerepébe bújhatnak – őt ugyebár az alapjátékból ismerhetjük. Az új főhős játékstílusa jelentősen eltér az eddig megszokottól, hiszen a fejlesztők egy gyorsabb tempójú, agresszívebb harcrendszert ígérnek, amely a közvetlen összecsapásokra helyezi a hangsúlyt. A történet középpontjában egy rendkívül kényes küldetés áll, amelynek részleteit szándékosan homály fedi. Annyi azonban már most biztosnak tűnik, hogy a Warden olyan titkok nyomába ered, amelyekről a Kollektíva semmiképpen sem szerezhetne tudomást. Ez a veszélyes megbízatás új helyszíneket, ellenfeleket és történeti fordulatokat tartogat a játékosok számára. A Cronos: Lazarus a tervek szerint még idén ősszel érkezik, a fejlesztők pedig egy stílusos bejelentővideóval alapozták meg a rajongók várakozását, amit itt láthattok:

Borítókép forrása: Steam

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések