Három évet kellett várni rá, de az iPhone is megtanult kezeket eltüntetni fotókról

Három évet kellett várni rá, de az iPhone is megtanult kezeket eltüntetni fotókról

Az AI-ra koncentráló iOS 27-es frissítés egyik látványos újítása egy olyan ígéretet vált be, amit még az iPhone 15 kiadásakor fogalmazott meg az Apple.

A mesterséges intelligenciára épülő újdonságok vitték el a prímet a WWDC 2026 hétfő esti bemutatóján. Ezek közül is a Siri AI volt az, ami a legtöbb figyelmet generálta, hiszen már jó ideje ígérgeti az Apple az okosabb asszisztenst az iPhone-okra, és most végre tényleg itt van, működik. Van azonban egy AI funkció, ami régóta elérhető a cupertinoi cég telefonjain, csak az a baj vele, hogy nem működik.

Természetesen nem másról, mint a képek utólagos szerkesztésére szolgáló lehetőségről beszélünk. Ennek köztudottan az a legnagyobb tesztje, hogy egy fél arcot kitakaró kezet kellene a mesterséges intelligenciának eltakarítania az útból úgy, hogy semmilyen anomália nem marad a fotón utána. Még az Apple Intelligence 2023-as bejelentésekor, vagyis az iPhone 15 család kiadásakor ígérte meg az Apple, hogy ilyen trükkökre is képes lesz a telefonjuk. A funkció pedig technikailag bekerült az iOS-be pár hónappal később, csak annyi a probléma, hogy borzalmas eredményeket szült még a múlt héten is. Az iOS 27-re viszont nemhogy megoldotta, már-már tökéletesítette a dolgot az Apple, legalábbis egy közösségi médiában terjedő összehasonlítás alapján.

Ha ez tényleg így fog működni az ilyen kényes szituációkban is, akkor bizony az Apple a mesterséges intelligenciás képszerkesztés terén felnőtt a konkurenciához. Sőt, ha számba vesszük azt is, hogy ezt a készüléken, nem pedig a felhőben oldja meg állítólag az iPhone, még le is körözi a riválisokat az Apple a versenyszámban. Egyébként nem ez az egyetlen fotós újítás a cupertinoi szoftverfejlesztőktől, mert mint láthattuk, már egyáltalán nem kell érteni a fotózáshoz, utólag simán megváltoztathatjuk virtuálisan azt is, hogy hol álltunk a kép tárgyához képest a kamerával:

Borítókép: depositphotos.com / ifeelstock

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések