150 dolláros kártérítést követelnek a PC-s játékosoknak a Steam piszkos módszere miatt!

150 dolláros kártérítést követelnek a PC-s játékosoknak a Steam piszkos módszere miatt!

Úgy tűnik, a Steamnél a színfalak mögött kőkemény maffiamódszerekkel tartották magasan a játékok árait, de a hollandok most benyújtották a számlát. Ha a bíróság elmeszeli Gabe Newelléket, a holland gamerek zsebe garantáltan vastagabb lesz.

A Valve és a Steam eddig szinte érinthetetlennek tűnt a PC-s közösség szemében, de a jogi nyomás mostanra globálissá vált. A holland Consumer Competition Claims (CCC) nevű nonprofit szervezet csoportos keresetet indított a cég ellen. A vád pedig nem más, mint hogy a Valve visszaél a piaci erőfölényével, korlátozza a versenyt, és emiatt a holland játékosok kollektíven több mint 220 millió eurót (közel 255 millió dollárt) fizettek ki feleslegesen az évek során. Ha a pert megnyerik, a szervezet becslései szerint minden egyes érintett holland gamer körülbelül 130 eurós (150 dolláros) kártérítésre lesz jogosult. Ez mai árfolyamon számolva bő 50 000 forint potyapénz – csak azért, mert korábban játékokat vettek a Steamen!

A 30 százalékos átok és a színfalak mögötti fenyegetések

A hollandok pontosan ugyanazt nehezményezik, amiért Amerikában és Nagy-Britanniában is áll a bál. Bár az Epic Games és a Microsoft mindössze 12%-os jutalékot kér a boltjában eladott játékok után, a Valve makacsul ragaszkodik a vaskos 30%-os sarchoz. A probléma ott kezdődik, hogy a Steam az úgynevezett árparitási kötelezettséggel gyakorlatilag megtiltja a fejlesztőknek, hogy a saját játékaikat máshol (például a saját weboldalukon vagy az Epic-en) olcsóbban adják, mint a Steamen. Így az a 18%-os spórolás, amit a fejlesztők más boltokban elérnének, sosem jut el a vásárlókhoz. Gabe Newell egy korábbi vallomásában persze tagadta, hogy ők diktálnák az árakat, de a bírósági dokumentumokból előkerült belső emailek egészen másról tanúskodnak:

  • Az indie fejlesztő, David Rosen (Wolfire Games) elárulta, hogy a Valve kerek perec megmondta neki, ha az Overgrowth nevű játékát máshol olcsóbban meri adni, repül a Steamről.
  • Az Ubisoft esete szintén érdekes, hiszen amikor a francia kiadó elindított egy akciós, 15 dolláros kezdőcsomagot a saját Uplay áruházában a Rainbow Six Siege-hez, a Valve munkatársai azonnal megfenyegették őket, hogy leveszik a játékot a Steamről.
  • A Warner Bros-ra is sikerült hatniuk, miután a Middle-earth: Shadow of War előrendeléseit a Valve egyszerűen törölte a rendszerből, mert észrevették, hogy más boltokban olcsóbban is hozzá lehetett jutni. A Warner elnökének azonnal telefonálnia kellett, hogy elsimítsa a balhét.

Van választásunk, vagy csak ez csak illúzió?

Természetesen egy kiadó dönthetne úgy, hogy bojkottálja a Steamet (ahogy azt az Ubisoft vagy az EA korábban meg is próbálta), de a PC-s piac nagyjából 75%-át a Valve uralja. Ha egy játék – legyen az AAA-s gigász vagy indie gyöngyszem – nincs fent a Steamen, az a mai világban szinte egyenlő a digitális öngyilkossággal. Bár a holland per még az elején jár, és a Valve valószínűleg a végsőkig harcolni fog, a játékosok bizalma komolyan megrendülhet. Ha a bíróság kimondja, hogy a Steam miatt nem kaphattunk jobb ajánlatokat az elmúlt években, az alaposan átírhatja a PC-s piac jövőjét.

Borítókép: Polygon

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések