Reklámozni tudni kell – tartja az ősi dakota közmondás, az Xboxnak azonban most nem igazán jött össze a dolog.
Nagy kő esett le a (megmaradt) előfizetők szívéről, amikor a Phil Spencer helyébe lépő Asha Sharma semmissé tette az Xbox Game Pass árának tavaly októberi emelését, a csökkenésnek azonban ára volt, a jövőben érkező Call of Duty felvonások ugyanis már nem kerülnek be a szolgáltatás kínálatába – pontosan bekerülnek, de csak a következő év ünnepi időszakában.
Ebből adódóan már az október 23-án érkező Call of Duty: Modern Warfare 4 sem fogja gyarapítani a Game Pass könyvtárát, az Xbox pedig igyekszik gondoskodni arról, hogy a lehető legtöbb emberhez eljuttassa ezt az információt. Ennek a törekvésnek lett az eredménye az a hirdetés, ami június 27-én indult a közösségi oldalakon (például Facebookon, Threads-en és Instagramon), és amely marketing szempontjából a kapufa tankönyvi definíciójának tekinthető. Ha érdekel, miként néz ki a bénán sikerült reklám, látogass el a PC Guru oldalára!
Borítókép forrása: Steam