Minden esély megvan arra, hogy a DOOM: The Dark Ages – Revelations lesz a széria csúcsa

Minden esély megvan arra, hogy a DOOM: The Dark Ages – Revelations lesz a széria csúcsa

Néhány külföldi kolléga társaságában megnézhettem egy terjedelmes bemutatót a július 7-én érkező DLC-ből, amire teljes joggal hivatkozhatunk hagyományos kiegészítőként, mivel elképesztően sok tartalmat zsúfoltak bele az id Software mesteremberei.

Kevés olyan franchise létezik az FPS műfajon belül, amit nagyobb becsben tartanának a rajongók a DOOM-nál, méghozzá nem véletlenül, hiszen eme négy betű nélkül bizonyára teljesen máshogy alakult volna a zsáner sorsa. Az id Software szériája annak ellenére is köztudatban tudott maradni, hogy 1993 óta szinte teljesen átalakultak a belső nézetű lövöldék, a kampány helyett a multiplayer került a középpontba, a szűntelen hentelés pedig már nem igazán köti le az emberek figyelmét.

Ennek ellenére mind a 2016-os DOOM, mind a DOOM: Eternal óriási sikert aratott a szakmabeliek és a játékosok körében, ahogy a tavaly érkezett előzmény, a DOOM: The Dark Ages is levette a lábáról a műfaj szerelmeseit – köztük engem, meg sem álltam, amíg fel nem fedeztem az összes létező titkot. Nagyot dobbant tehát a szívem, amikor a júniusi Xbox Games Showcase során lehullt a lepel a Revelations névre keresztelt bővítményről, melynek jeges pokla valódi felüdülést jelenthet ebben a nagy kánikulában, és ami valójában sokkal több, mint egy mezei DLC. Hogy ezt mire alapozom? Arra, hogy néhány nappal ezelőtt volt szerencsém megtekinteni egy roppant alapos, a játékigazgató, Hugo Martin által narrált bemutatót, ami alapján bátran állíthatom, hogy piszkosul jól fognak szórakozni a fanok. Ha érdekelnek a részletek, tekintsétek meg a PC Guru oldalán található beszámolót!

Borítókép forrása: id Software

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések