Mivé lesz a világ, ha a PlayStation után az Xbox is hátat fordít a lemezes játékoknak?

Mivé lesz a világ, ha a PlayStation után az Xbox is hátat fordít a lemezes játékoknak?

Nem elég, hogy a Sony 2028-ban teljesen áttér a digitális értékesítésre, a Windows Central értesülései alapján a next-gen Xbox konzolban, a Project Helixben sem lesz lemezmeghajtó.

Bár a streaming és a digitális áruházak korában könnyedén azt gondolhatnánk, hogy alig néhány ember vásáról már csak dobozos videójátékokat, valójában több millió olyan gamer létezik, aki a lemezeket preferálja. Ebből adódóan rengeteg játékost feldühített a Sony tegnap tett bejelentése, miszerint 2028 januárjától kezdve már nem égetik korongokra a PlayStation-játékokat, vagyis aki PS6-on szeretné múlatni az időt, az kénytelen lesz az új idők új dalait fütyörészni.

Még meg sem emésztettük a japánok bombáját, máris itt a következő csapás, a Windows Central ugyanis azt állítja a forrásaira hivatkozva, hogy lemezmeghajtó nélkül érkezik a next-gen, PC-ként is üzemelő Xbox konzol, a Project Helix. Szerencsére eléggé úgy fest, hogy ennek ellenére sem válnak használhatatlanná a lemezes játékaink – ha érdekel, hogy milyen megoldást eszelt ki a Microsoft, kattints a lent mellékelt hírre!

Borítókép forrása: SJBright/depositphotos

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések