Befutottak a Halo: Campaign Evolved pontszámai, amik alapján jó munkát végzett a fejlesztőcsapat, de nem elég jót ahhoz, hogy az élvonalba kerüljön a remake.
Már csak néhány nap, és a PS5-öt is elfoglalja a Covenant, július 28-án jelenik ugyanis meg a Halo: Campaign Evolved, amely az Unreal Engine 5 erejével meséli el újra Master Chief hősies küzdelmét – pontosabban annak első fejezetét. A tegnapi nap folyamán befutottak az első tesztek a multiplayert még csak nyomokban sem tartalmazó remake-hez, az újságírók pontszámai alapján pedig öröm lesz újra (vagy épp először) a kezünkbe venni a needlert. Arra azonban már nem vennék mérget, hogy az Xbox pezsgőt bontott a fogadtatás láttán.
Eme sorok írásakor ugyanis 81 ponton áll Metacriticen a PS5-ös verzió, ami ugyan egyáltalán nem nevezhető rossznak (sőt), ám így is messze elmarad a Bungie által fejlesztett epizódoktól, ahogy a Halo Studios (korábban 343 Industries) előző munkái is lekörözik. Ha kíváncsi vagy, hol helyezkedik el a listán a nemsokára debütáló felújítás, kattints a lent található hírre!
Borítókép forrása: Steam