Egészen eddig csak a Samsung Galaxy S26 Ultra kínált betekintésgátló kijelzőt a mainstream telefonok között, de hamarosan megérkezik a vetélytárs a Xiaomitól a jelek szerint.
A Samsung idén bemutatott Galaxy S26 Ultra modelljének egyik legnagyobb újdonsága a betekintésgátló kijelző technológia volt, amely a képernyőn megjelenő tartalmak részleges elrejtését szolgálja a kíváncsi szemek elől. Legalább június óta tudjuk azonban, hogy nem lesz örökké a Samsung csúcstelefonjának vásárlóinak kiváltsága ez a technológia, hiszen két gyártó is van, aki alig várja, hogy beszállhasson a bújócskába: az egyik a Honor, a másik pedig a mai cikkünk alanya, a Xiaomi.
Mind a Honor, mind a Xiaomi kapcsán kevés részlet jelent meg eddig, ám most Kacper Skrzypek közzétett néhány képet és egy videót a Xiaomi kínai piacra szánt operációs rendszerének egy friss verziójából, amiben a fejlesztők akarva-akaratlanul is lelőtték a poént, hogy a betekintésgátló kijelző támogatására készülnek. Mivel szeptemberben esedékes a Xiaomi 18 Pro és Pro Max bemutatója, furcsa véletlen lenne, ha nem ezekhez a készülékekhez lenne valami köze a szivárgásnak. A korábbi, júniusi pletyka azonban azt sejtette, hogy csak a nagyobb csúcsmodellben találkozhatunk majd ezzel a technológiával. A képek és a videó e kapcsán nem árulnak el semmit.
Ami a szoftvert illeti, többnyire azok a lehetőségek várnak majd a Xiaomi vásárlókra, mint amiket a Samsung Galaxy S26 Ultra is kínál a betekintésgátló kapcsán. A funkció értelemszerűen bármikor ki-be kapcsolható, de az általunk kiválasztott alkalmazások esetében az automatikus bekapcsolás is adott, ahogyan az érzékeny tartalmak, mint jelszavak, értesítések külön kitakarása is. Újítás, hogy tematikus csoportokba is rendezhetjük a Xiaomi Hyper XiaoAI Pro segítségével, ilyenkor pedig különféle szabályok szerint okos aktiválás is lehetséges, például időhöz, helyhez, tevékenységhez kötötten. A Galaxy S26 Ultra ennyire okos kezelést nem tud, tehát ez akár egy plusz is lehet annak, akinek ez számít. A Samsung készülékében legfeljebb arra van lehetőség, hogy a különféle fókuszmódokhoz hozzárendeljük a betekintésgátló kijelző rendszerszintű ki- vagy bekapcsolását.
Azt már csak vélemény gyanánt teszem hozzá, fél év használat után még mindig az a tapasztalatom, hogy ha egyszer beállítod három-négy alkalmazásban (pl. jelszókezelők, banki appok) automatikusra a bekapcsolást, no meg az értesítéseknél mindenre alkalmazod a kitakarást, akkor utána már nincs különösebb hiányérzeted, nem fogsz babrálni vele. Vagy ha hirtelen mégis kéne, akkor az értesítési sáv lehúzása után rögtön ott a gyors panelen a gomb hozzá. Szóval csak azért nem biztos, hogy érdemes az AI-jal cimborálni, hogy együtt kitaláljátok, a boltba menet és a munkahelyen van-e különbség aközött, ami még belefér, ha valaki rápillant a mobilodra. Összességében viszont elmondható, hogy ha tényleg ilyen lesz a Xiaomi implementációjában a betekintésgátló, ha a szoftver mellé a hardverrel sem lesz gond, akkor nem lesz oka a panaszra senkinek.
Borítókép: depositphotos.com / ASphoto777
Ezeket olvastad már?