Az Insomniac a játékosok nyomására kiadott egy hotfixet a nemrég megjelent Marvel's Wolverine-hez, ami egy picikét elhalványítja az azonnal mémmé vált kék szagcsíkot.
Bár a Marvel's Wolverine 77-es Metascore-ja egyáltalán nem mondható rossznak, az Insomniac Games korábbi munkásságát tekintve nagyon is csalódást keltőnek számít, hiszen a Marvel's Spider-Man-játékok sokkal jobb kritikai fogadtatásban részesültek ennél. A játékok szerencsére élvezik a PS5 idei blockbusterét (legalábbis a PS Store-ban látható értékelések alapján), ám azért közöttük is akadnak elégedetlenkedők, akik nemcsak a csúnyácska karaktermodellek, de a kelleténél több kapaszkodó miatt is húzzák a szájukat.
Azonnal nevetség tárgyává vált például a játék bizonyos szakaszain előbukkanó kék csík (Scent Trail), ami ugyebár Rozsomák fejlett szaglását hivatott illusztrálni, ám annyira kiszúrja az ember szemét, hogy inkább rontja, mintsem segíti a beleélést. Az Insomniac szerencsére villámsebességgel reagált a kritikákra, kiadott ugyanis egy hotfixet, amely elhalványítja a szagcsíkot, ráadásul a hallással kapcsolatos effektekből is visszavesz egy kicsit. Idővel talán odáig is eljutunk, hogy teljesen kikapcsolhatjuk ezeket az effekteket, de itt még sajnos nem tartunk.
Borítókép forrása: Insomniac Games