Évek óta Dunát lehet rekeszteni az olyan indie címekkel, amik semmit sem kínálnak az olcsó jumpscare-eken kívül, éppen ezért tűnik olyan ígéretesnek a Cauchemar alkotása, amelyben nyomozni is tudunk két szívroham között.
gaming Hírek
A THQ Nordic elég nagy zavart okozott a rajongók fejében azzal, hogy átkeresztelte a Piranha Bytes 2006-os szerepjátékát, de szerencsére időben kiderült, hogy miért volt szükség a változtatásra.
Bár végül maradtak a klasszikus receptnél, az alkotók eredetileg alaposan megbolondították volna a kémthrillert egy több szemszögből játszható felállással.
A Tunguszka-rejtélyt lehet, hogy a tudósoknak nem sikerült megfejteniük, de sebaj: Nina és Max most felújított grafikával indul neki, hogy helyettük is pontot tegyen az ügy végére.
A hétvégén bárki fejest ugorhat a próbakörbe, amire a jelek szerint a játéknak és a fejlesztőknek is égető szüksége van a hivatalos rajt előtt.
Batman és Superman összecsapása még sohasem volt ilyen gagyi.
Egy picivel szebb hely lett a világ, Los Santosból ugyanis a Karib-térségbe költözött a GTA: San Andreas főszereplője. Most már csak a mosolygó gőzmozdonynak kell befutnia, és teljes lesz a kép.
Ahol Leon S. Kennedy tevékenykedik, ott előbb-utóbb Ada Wong is feltűnik. Még akkor is, ha nem egy új Resident Evil-epizódról van szó.
Újabb ígéretes projekt tűnt fel a hazai játékfejlesztés egén, mert bár a The Thing That Happened nem mentes a hibáktól és a hiányosságoktól, hangulat és látvány terén is remekel – pláne annak fényében, hogy mindössze két ember készítette.