Két vereség után, a harmadik hét második napjára pazarul összekapták magukat Csacsiék!
League of Legends Hírek
Egy csapat játékos a Mecha Kha'Zix egyik chromájánál olyan bugot talált, ami durván megerősíti a karakter ultiját.
A Team Liquid-et, Immortals-t és CLG-t követően Dardoch most az Echo Fox-ban próbál szerencsét. Erről, személyiségének fejlődéséről és még sok más érdekességről számol be nektek interjújában.
Sok más Inspiration rúnával egyetemben ennek sem tulajdonítottak nagy fontosságot, aztán rájöttek, hogy nagyon is használható.
Maratoni hosszúságú meccsen kapott ki a Fnatic tegnap, és sajnos a Schalke04-nek sem úgy ment a szekér, mint szerették volna.
Tavaly a VB döntőben az SKT labdába sem tudott rúgni és az azóta KSV néven futó SSG könnyedén nyert. A VB cím mellé természetesen skinek is járnak, két karakternek ez lehet a második.
Nem kis frissítés vár ránk a 8.4 személyében. Rúnák, tárgyak mellett számos hős gyengül, köztük Ornn és Kalista, Volibear pedig végre kap egy kis szeretetet!
Mutatjuk, hogy mely hősöket és kinézetek szerezhetitek meg most olcsóbban!
Néha a játékosok twitteren kérnek segítséget egy-egy problémában. Ezúttal is így történt, ám a Riot Games ezúttal nagyon mellényúlt a válasszal.