De könyörgöm, kinek jut eszébe ilyen agyament kombó? Imádom ezt a srácot egyébként, komolyan egy ilyen megtalálása legalább annyi idő, mint egy deck építése a semmiből.
Hírek
Az előző részben az ejtőernyővel foglalkoztunk, most az utána történő eseményeket vesszük sorba.
A Blizzard játékaiban valahogy mindig farmolni kell valamit és ez a Hearthstone esetében is így van. Csak itt nem matikat, hanem rangokat kell kiütni. De milyen paklikkal és gondolkodásmóddal kell ennek nekikezdeni?
Néhány nap, és itt a Halloween! Éppen ezért most legyen szó az olyan extrém sminkekről és kellékekről, mint például a kopasz paróka, a folyékony latex, a műsebek és még sok más!
A Riot azonnal hatállyal felfüggesztette játékos státuszát minden Riot rendezvényen, de a vizsgálat még folyik. Újabb információk láttak napvilágot, amelyek szerint mégsem olyan tiszta az ügy.
Ha a dzsungelről beszélünk, alapvetően tankos, és az inkább AD-ból sebző karakterek jutnak eszünkbe. Igazán AP dzsungelesek csak elvétve akadnak mostanság.
Egész évben zseniálisan játszott, az EPICENTER viszont nem úgy sikerült, ahogy azt szerette volna.
Ha a videóban szereplő dolgok igazak, akkor durva heteknek/hónapoknak nézünk elébe. Ha pedig fake, akkor valaki olyan sok energiát fektetett az animációba, hogy a Supercellnek most rögtön alkalmazásba kell vennie őt!
Egészen elképesztő, hogy mióta játszik az elitben TaZ és NEO.