Az Astralis ellen is sikerült 16-0-át játszaniuk FalleN-éknek a londoni Major-ön, de korábban is futottak bele ilyen csúnya vereségbe a brazilok.
csapat Hírek
A HLTV a Made in Brazil csapatának edzőjét, YNk-t kapta el egy interjúra, ahol kifaggatták a North-tal szembeni győzelemről és a közelgő ECS döntőről is.
Októberben árulta el, hogy nagyon nincs jól sem fizikálisan, sem mentálisan, –és sajnos azóta sem javult Twistzz állapota.
Szokás szerint brutális kolor teljesítmény, a győzelem azonban úgy tűnik még várat magára.
MICHU szép kis monoklit szedett össze, a gyakorlást is nehezíti, pedig fontos mérkőzések előtt áll a Virtus.pro.
Barcode, kory, gejmzilla menni Horvátország!
CaptainMo az idei év elején már volt sérülés miatt távol a versenyektől, úgy néz ki az év vége is hasonlóan alakul neki.
Elszabadultak az indulatok a MIBR vs. Astralis meccs után.
Hasonló formátum és lebonyolítás, mint az EPL-ben, de a részt vevő csapatok az alsóbb kategóriákból jöttek.