A jól sikerült csukló műtétből lassan kilábal a francia játékos.
E-sport Hírek
Emellett LeBlanc egyes ikonjai is frissülnek, Sion Varus és Vi pedig buffokat kapnak!
Aizy az utolsó pályán 13-14-es állásnál maradt egyedül négy HR játékos ellen és bevállalta a lehetetlen, na és milyen jól tette!
Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a LoL Hungary közösségi találkozója, ahol nem csak találkozhatunk a csoporttagokkal, de versenybe is szállhatunk az értékes nyereményekért.
Embertelen, amit ez a játékos az egész szezonban és még a döntő során is letett az asztalra. Abszolút megérdemelt címmel mehetett haza, ráadásul a győzelem is meglett!
A Pax East 2018-on adott interjújában Ben Brode rengeteg érdekességgel szolgált nekünk a legújabb, hamarosan megjelenő kiegészítővel kapcsolatosan.
A HR a Bets-net Masters-t húzta be, míg a GA bejutott a Gamdom Premierbe.
A Riot Games többes számot jelent, ám eddig mindössze a League of Legends-et adták ki. Most hétvégén azonban bemutattak egy új, verekedős, arcade játékot is az NA LCS döntőjében.
Ahhoz képest, hogy mindkét régióban Bo5 volt a formátum, a kettő együttesen érte csak el a hat mérkőzést. Korán fekhettünk le tegnap.