Overwatch-ba is volt egy kis kitérője, szép lassan szinte minden esport játékot kipróbál, pedig még csak 19 éves.
E-sport Hírek
Sorra mondják le a csapatok a meghívást, ezúttal a Cloud9 mondta vissza a szereplést.
A játékosforgatások után új irányítók veszik kézbe a gyeplőt, emiatt most összegyűjtöttünk néhány irányítócserét az igazolási hullám forgatagából.
A világ legjobb csapatai néznek farkasszemet egymással március első hetében, és most már tudjuk azt is, hogy ki kivel veszi fel a versenyt a csoportkörben!
Egyre nagyobb az érdeklődés a Vainglory házatáján.
Ismertetjük a StarLadder i-League csoportköreinek menetét a szervezők legfrissebb bejelentése alapján.
Hi im mate, Benji és LifeFish nyilatkozott nekünk mit is gondolnak a mostani metáról, patchről, a banrendszerről és persze a hazai erőviszonyokról.
Zajlik az élet 2016 legjobb magyar LoL csapata körül, a két emberét is elveszítő gárda tagjai egymásra mutogatnak.
Az Egyesült Államok talán legjobb játékosának megvan a véleménye a saját régiójáról.