Keveselték a nézők a meccsek számát az egyes csapatok között, ezért bevezettek egy két találkozós csoportkört is, hogy igazán eldőljön ki a jobb.
League of Legends Hírek
Yorick nem sok figyelmet kapott a játékban még a rework után sem, így továbbra is csak 2 skinje van. Egyébként pár rajongó egész ötletes skinötletekkel állt elő az SKT számára.
Majdnem teljeskörű buffokat kaphat Singed a következő patch-ben, valamint az easy módba kapcsolt Rift Herald többet for érni.
A Riot Games közzétett néhány információt a kivitelezés fázisában álló új karakterükről.
Majd 4 éve már annak, hogy Aatrox megjelent a játékban, egy darabig jól érezte magát, majd visszavonult hosszú-hosszú időre a színpadokról.
Elsőre úgy tűnik, mintha a Riot-nál a jobb kéz nem tudná, hogy mit csinál a bal. Xayah-t a 7.12-es frissítésben nerfelték, most pedig Ezreal-el együtt buffot kap. Azonban a dolog nem ilyen egyszerű, nagyon is tudja az a jobb kéz.
Shurima uralkodója talán újra előmászik a homoktengerből és tiszteletét teszi az Idézők szurdokában is, végtelennek tűnő álma után, bár az ötletek láttán nem sok esélyt adunk neki.
Emlékeztek még arra a Cloud9 meccsre, amikor egy bug miatt visszaállították az órát és a játékot is pár másodperccel? Végre mindenki számára elérhető lesz.
Több pletyka is keringett már róla, sőt egy korábbi teaser videóba is belekerült a karja, de most végre megerősítették.