Elárulta, mit gondol Greta Gerwig Barbie-filmjéről évekkel azután, hogy visszalépett a produkciótól.
Film és Sorozat Hírek
New York megint veszélyben van, de a teknőcök készen állnak megvédeni.
Robert Downey Jr. játszotta Oppenheimer nemezisét, az Atomenergia Bizottság elnökét, Lewis Strauss-t.
Amikor a mozikba került, sokan nem értették ezt az irányt, de négy évvel később minden értelmet nyert.
Nem is lenne meglepő, hiszen csak követné a Black Adam, Shazam! Az istenek haragja és a Flash – A villám példáját.
Eluralkodott a félelem a színészek között.
Családi mozinak működhet, más esetben viszont nem feltétlenül érdemes időt szánni erre a produkcióra.
Ötven (!) évet kellett várni az első, egyelőre úgy tűnik, hogy valóban igazi folytatásra, de végre itt van.
Mozgalmas lesz az év második fele a színész számára, hiszen előbb a Meg második, utána pedig A feláldozhatók negyedik részével igyekszik majd lenyűgözni a rajongóit.