James Gunn bevándorlózott egyet, azóta Superwoke-nak csúfolják az új Supermant

James Gunn bevándorlózott egyet, azóta Superwoke-nak csúfolják az új Supermant

Az amerikai jobboldal egy része kiborult James Gunn üzenetétől. 

Bár a hivatalos premier csak holnap esedékes itthon, a szerencsésebbek már a mai napon beülhetnek az év egyik, ha nem a legjobban várt szuperhősfilmjére, a Supermanre, amely az első kritikák alapján nem is sikerült rosszul, sőt. A DC Studios társvezetője és a film rendezője, James Gunn nemrégiben pedig úgy nyilatkozott, hogy Superman is lényegében egy bevándorló, ebből kifolyólag pedig magának a filmnek is van némi politikai áthallása. Bár Gunn ezzel semmi újat nem mondott, a karakter a kezdetektől fogva az amerikai álom megtestesítője, gyakorlatilag egyfajta metaforája az 1930-as években Európából Amerikába emigrált személyeknek, ennek ellenére a rendező megjegyzése óta a jobboldali médiumok egy része a woke-jelzővel illeti a mozifilmet. 

Fox News például Superwoke címszó alatt kezdett el gúnyolódni a produkción, Greg Gutfeld műsorvezető pedig azt mondta, Gunn egyfajta „woke pajzsot” épít maga köré, hogy visszakerüljön Hollywood elitjébe. Clay Travis, a konzervatív rádiós műsorvezető ugyancsak morgolódott egy sort az X-en a direktor gondolatai nyomán. 

„Most kihagyom a Supermant. A rendező egy abszolút idióta, hogy ezt nyilvánosan kimondta a bemutató előtti héten” - mondta a jobboldali rádiós. 

James Gunn eredetileg a The Times-nak adott interjújában beszélt arról, hogy a Superman tulajdonképpen az amerikai történelem allegóriája, és a karakter maga is egy bevándorló, aki egy másik világból érkezett, és a jobb élet reményében küldte el őt az apja a Földre, miután a Krypton nevű bolygólyukat a pusztulás fenyegette. A rendező azt is mondta, hogy a filmjét a más-más politikai nézeteket vallók másképpen értelmezhetik, a történet azonban a politikai áthallás mellett lényegében az alapvető emberi kedvességről szól. Gunn hozzátette, hogy lesznek, akik sértőnek találják majd az üzenetet, de ők senkit sem érdekelnek. 

A The Independent megjegyzi, hogy Superman nemcsak a bevándorlás szimbóluma már a kezdetektől fogva, de a karakter megalkotói, Jerry Siegel és Joe Shuster maguk is zsidó bevándorlók gyermekei, akik az antiszemitizmus elől menekülve költöztek Európából az USA-ba. 

Borítókép forrása: DC Studios 

Kövess Minket!



Gamer szótár