Mint az egy ideje köztudott, a kurzor lecserélésével minden változtatásra került a játékban. Azonban ha valamiért mégsem nyerte el a tetszésünket, aggodalomra semmi ok, könnyen visszavarázsolhatjuk kedvenc kesztyűnket!
Riot Games Hírek
Napok óta már a 8.14-en játszunk, eddig az alsó ösvény volt a téma, most nézzük az erősebb mideseket ezen a patch-en!
A Riot Games bejelentette, hogy komolyabban küzdenek a csalók ellen, és megpróbálják megelőzni a jövőbeli problémákat.
Szinte biztosak vagyunk abban, hogy mindenkinek van legalább egy olyan barátja, akivel egymásnak szoktak akár skineket, akár egyéb apróságokat vásárolni.
A 7/20-as PBE ciklusban érdekes balansz törekvések láttak napvilágot.
Még alig ért véget az előző, Ellenfelek névre hallgató esemény, máris jön a következő a nyári hőség ellen, a Medencés buli!
Az EBL második hetének második napján 3 magyar győzelemnek is örülhettünk.
Ünnepeljük együtt a Samsung Galaxy vébégyőzelmét hőskinézeteik érkezésével!
Sok újdonság érkezik a 8.14 során, de a hőskinézetek terén a legnagyobb hír továbbra is a világbajnoki skinek megjelenése végre valahára.