Azt mondták, hogy LAN-on nem lesz olyan jó. Azt mondták, hogy a top csapatok ellen nem lesz olyan jó. Azt mondták, hogy az IEM Katowice színpadán nem lesz olyan jó. Nos, igazuk volt: a fináléban még önmagát is felülmúlta a Team Spirit sztárja, donk.
Nincs találat a megadott tag-re!
Hírek
Mutatjuk mely napokat kell bekarikázni a naptárban a Halo második szezonja miatt!
Hallottad már a börtönbe zárt PUBG-profi történetét? Ha nem, akkor most bepótolhatod!
Teljesíts különleges küldetéseket, gyűjts előrehaladási pontokat, és vegyél részt az egész szerver előrehaladásában az új eseményszakaszok feloldásához!
A mai DCEU-ról szóló történetünkben Az Igazság Ligája fogadtatásának egyik legnagyobb következményéről diskurálunk. Vagyis azokról a projektekről, amelyek soha sem készülhettek el.
Ha összeszeretnéd mérni valakivel a tudásodat, akkor az alábbi pályák közül válassz.
Végre megérkezett a 2024-es Lunar New Year event, szóval itt az idő bezárkózni és hajnalig játszani.
A három és fél órás produkció a közelébe nem érhet az amerikainak, de ettől még nagyon sokan szeretik.
Amióta csak bejelentették, mindenki várja már az új anti-cheat érkezését, de úgy néz ki, hogy még egy kicsit várnunk kell.