8 millió hiányzik az új rekordhoz és még csak augusztus van!
57.767.474 dollár, átszámítva több mint 16 milliárd Ft-ot osztottak ki eddig 2016-ban esport versenyek díjazásaként világszerte az Esportearnings statisztikái alapján. Ugyanez a szám 2015-ben egész évben 65,5 millió dollár, míg 2014-ben csupán 36,7 millió dollár volt és figyelembe véve, hogy még csak augusztus van és bőven vannak még hátra versenyek az évből, az idei év ismét rekord méretű lesz.
Az idén legtöbb pénzt kereső játékosok első 10 helyén nincs meglepetés: a kínai Wings csapat tagjai, akik a hétvégén megnyerték a Dota2 The International 6-ot, fejenként közel 2 millió dollárt kaptak, ezzel az idei évet minden bizonnyal ők zárják majd az élen, rögtön mögöttük pedig a Digital Chaos játékosai állnak, akik a második helyük ellenére is több százezer dollárral gazdagodtak. De Dotások foglalják el a következő 25 helyet is.
Az első nem Dota2 játékos a 36. helyen a brazil Gabriel "FalleN" Toledo, az SK Gaming CS:GO csapatának játékosa idén eddig 301.000 dollárt nyert össze. Csak érdekességképpen: az első 100-ban jelenleg nincs League of Legends játékos (igaz, a világbajnokság még odébb van), a koreai SK Telecom toposát, Duke-ot a 108. helyen találjuk, aki idén eddig összesen 79.000 dollárt nyert.
Minden idők legtöbbet kereső játékosa továbbra is Peter "ppd" Dager, az EG Dota2 játékosa, aki eddig több mint 2,6 millió dollárt nyert (~733 millió Ft)
Így állnak a magyarok
Keszeli "nylon" Nikolett a nők között a 27. a világranglistán, idén eddig kb. 5000 dollárt nyert versenyekkel. A három legjobban kereső magyar pedig három különböző játékból érkezik: CS:GO-ban Bea "FLASH" Viktor eleddig közel 10.000 dollárt nyert össze, League of Legends-ben Kiss "Vizicsacsi" Tamás 15.000 dollár környékén jár, de az első helyen Flick "Fusen" Róbert áll 26.448 dollárral egy tavaly év eleji, Heroes of Newerth vb győzelemmel. Összesítésben a magyarok a világranglistán az 51. helyen állnak 144.000 dollárral.