A gamer közösség legzseniálisabb embere vagy a legnagyobb csalója? (3. rész)

A gamer közösség legzseniálisabb embere vagy a legnagyobb csalója? (3. rész)

Athene életében új fejezet nyílt a Hearthstone indulásával, erről szól cikksorozatunk következő felvonása.

A legutóbb, mikor véget ért a cikkünk, Athene League of Legends karrierjéről volt szó. Kiderült, hogy soha nem volt rossz játékos hiszen sikerült elérnie platinum elo-ra, de onnan nem tudott előre jutni, mert egyszerűen nem volt elég jó hozzá, plusz a limitált hősválasztéka miatt sokszor könnyen ki lehetett billenteni az egyensúlyából. De Athene-nek mindenképpen fenn kellett tartania a "best gamer in the world" imázst, a pszeudó személyiséget, amit kitalált magának, és nagyon úgy néz ki, hogy csalt. Amikor pedig a reddit és egyéb internetes fórumok egyre több bizonyítékot hoztak fel ellene, történetünk hőse úgy döntött, hogy gyorsan abbahagyja a játékot, mielőtt a maradék hitelessége is elveszik. De ekkor váratlanul szerencséje volt, mert kijött a Hearthstone.

A kínai mesekártya és Athene megváltása

Athene jó kártyajátékos, ezt senki sem vitatja. Hiszen a cikksorozat első részében már írtam arról, hogy Athene a Pokerstars online pókertermeiben hogy szedett össze annyi pénzt egy év alatt, ami elég volt neki és csapatának évekig, hogy megéljenek. Jó matematikai képességeinek köszönhetően sikerei voltak, sőt, rekordot is állított be azzal, hogy egy hónap alatt több mint egymillió leosztást játszott le. Amikor még egyetemre jártam, én is pókereztem, volt egy időszak, amikor elég komoly szinten játszottam. Ezért tudom, hogy amit Athene csinált, az nem könnyű, de a profi pókertől azért messze van. Gyakorlatilag szinte mindig biztosra ment. Egyszerre 15-20 asztalon játszott, és soha nem játszott meg rosszabb leosztást 10-es párnál, azaz nagyon feszes stílusban tolta. Mondjuk egyszerre ennyi asztalon nem is lehet más stílusban játszani. Szóval a lényeg az, hogy egyvalami megvan Athene-ben, a türelem.

Ez pedig nagyon fontos volt számára, mert 2014 elején végre hivatalosan is elindult a Blizzard kártyajátéka, a Hearthstone: Heroes of Warcraft. A játékot iszonyatos várakozás előzte meg, viszont a legmeglepőbb az volt, hogy a kezdeti lelkesedés nem tűnt el, és ma a Hearthstone a Blizzard egyik zászlóshajója. De Athene számára ez a játék egy új lehetőséget hozott el. Egy új közegben tudott játszani, a közönsége mégis a régi volt, mert a játék a WoW elemeit hozta el, így a rajongói újra figyelemmel kísérhették, ahogy régen. Athene pedig jól játszott, gyorsan megismerte a játék mechanikáját. Többször is megcsinálta a legend rangot, ami szerintem nagy szó. Mindez rendben is lett volna, ha nem lett volna végtelenül arrogáns is eközben. Az egója miatt olyan videókat tett fel, ami szerintem bőven kimeríti a toxic játékos fogalmát. De erre itt van egy-két példa is.

Ez a videó arról szól, hogy Athene a legjobb a világon azzal, hogy 47. az EU szerveren. Ja, és egyébként mindenki elmehet a fenébe, mert csak az EU szerver fontos, az amerikai meg az ázsiai egy kalap ****. Igen, megint van benne igazság, elérni egy 47. helyet a legend rangon belül nem könnyű, tényleg nagyszerű dolog. De technikailag nem az első hely, plusz azt mondani, hogy a játék másik két szervere nem ér semmit, megint egy iszonyatos túlzás. A másik bajom ezzel a videóval, hogy elmondja, hogy őt minden versenyre hívják, és mindig hatalmas pénzeket nyer a bajnokságokon. Az egy dolog, hogy én soha egyetlen versenyen nem láttam - pedig sokat megnéztem, lehet hogy elszalasztottam -, de egyetlen feljegyzést, egyetlen fórumbejegyzést sem találtam arról, hogy Athene valaha is a top 16-ba jutott volna akármilyen HS versenyen.

Itt pedig megint előjön a türelem kérdése. Szerintem ma itthon a HS közösség egyik leghitelesebb és egyben legszórakoztatóbb alakja Rácz "Belezőgép" Csaba, vagy egyszerűen csak a 'mester'. Viccet félretéve, Tsabi már többször kifejtette azt a véleményét, hogy a Legend rangot nem olyan nehéz elérni. Ha valaki el tud menni 6-8-as rangig, akkor a Legendet is meg tudja csinálni. A lényeg, hogy a meta deckeket kell vinni, és nagyon sok játékidőt kell belepakolni, tehát türelem kell hozzá. Az pedig volt Athene-nek, ezt tudjuk. Ezen kívül pedig az egyik legtöbbet emlegetett kedvenc deckje a Face Hunter volt, amiről az egyik kedvencem az volt, amikor azt mondta, hogy 100 százalékban ő találta ki, és hogy a deck 100 százalékos győzelmi rátával rendelkezik.

 

Imádom ezt a videót egyébként. Amióta elkezdtem ezzel a cikksorozattal foglalkozni, hihetetlen mennyiségű videót láttam, illetve anyagot olvastam el Athene-ről, és szerencsére hősünk sokszor önmagának is ellentmond. Emlékezzünk, mit mondott az előző videóban az ázsiai szerverről, hogy az semmit nem ér, ebben a videóban pedig már ők a világ legjobb játékosai, fura. De a lényeg, hogy még a BRM előtt mindenki emlékszik a Face Hunter egyeduralmára, mindenki emlékszik arra, hogy mennyire kevés ellenszere volt, viszont ezzel együtt arra is emlékszik mindenki, hogy nem sok ész kellett hozzá. Csak arcra kellett menni, csak az volt a célpont, nem volt egy atomfizika. Ha a hatodik körig nyertünk, akkor oké, ha tovább ment a játék a nyolcadik körnél, akkor nagyjából fel lehetett adni, de a deck azért mégsem volt 100% winrate. Ez pedig a nagy számok törvénye alapján annyit jelent, hogy haladni lehetett vele, mégpedig gyorsan.

Egy szó mint száz, Athene nem rossz játékos, tudja, mit csinál, halad előre a ranglétrán, van egy stabil nézőbázisa a streamjén. De élő versenyekre nem hívják a személyisége miatt, magától pedig nem tud kijutni. Ezek után kijön a Blackrock Mountain, a Face Hunter kap egy elég erős nerfet és Athene elindul a lejtőn lefele. Nem úgy megy a játék, mint kellene, sokszor a Legend sincs meg egy-egy hónapban, a nézők pedig kezdenek elmaradozni. Ekkor már voltak gondok, az aggro deckek kicsit háttérbe szorultak, sokkal inkább a midrange archetípus uralta a szcénát, Athenének pedig az nem ment. Ezért egy idő után kezdte abbahagyni a játékot, sőt, még azt is elmondta, hogy ez a játék egy vicc, mégpedig egy videóban.

 

Ez a videó volt az, ami nagyjából lezárta a Athene HS karrierjét, ezután már nem foglalkozott a játékkal komolyabban. A csatornája innentől arról szólt, hogy élőben spectatelt valakit, és közben beszélt mindenféle magasztos eszméről, miközben ment a stroboszkóp, meg a diszkófény, sőt, sokszor nem is ő ment a csatornán, hanem a barátnője, Tania. De erről bővebben a következő részben...

Tetszett ez a cikk? Akkor kövessetek minket Facebook-on!

Kövess Minket!