Heroes of the Dorm - a HotS igazi hősei!

Heroes of the Dorm - a HotS igazi hősei!

A Blizzard nemrég kiadott egy dokumentumfilmet, amiben egy kicsit beengedtek minket a színfalak mögé - ami pedig ott volt, az nem semmi.

Őszintén be kell valljam, mindig is megrögzött League of Legends rajongó voltam, ez volt az a játék, amiben több ezer órám van. Ám amikor a Blizzard bejelentette, hogy egy MOBA játékot fejleszt, hirtelen izgatottá váltam, hiszen láttam a gyerekkori kedvenc játékaim karaktereit egy helyen. Viszont amikor kijött a Heroes of the Storm, és még a bétában kipróbálhattam, akkor egy picit csalódott lettem, mert úgy éreztem, ez egy lebutított LoL. Nem volt last hit, nem voltak tárgyak, és egy kicsit az volt bennem, hogy ez nem az, amit vártam. Viszont a mostani gondolkodásmódommal be kell látnom, hogy rossz volt a megközelítésem, és rá kellett jönnöm, hogy az elitista League of Legends látásmódom miatt nem szerettem ezt a játékot, pedig az egész nem olyan rossz, mint ahogy éreztem. Emiatt pedig már bánom egy kicsit, hogy nem töltöttem vele több időt, amikor az életem azon szakaszában voltam, amikor még volt szabadidőm.

Ettől függetlenül elmondható, hogy a HotS nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen szerintem a Blizzard a játékkal versenytársat akart hozni a két óriás, a Dota 2 és a LoL mellé. A kiadás évében a legnagyobb esportszervezetek sorra állítottak fel HotS csapatokat, de ahogy a felhajtás lecsendesült, úgy szélnek is eresztették azokat. Nem kellett hozzá két év, hogy kiderüljön: a HotS nem lesz versenytársa a két uralkodó játéknak. Pedig a Blizzard sokat tett azért, hogy ne így legyen. Sok versenyt rendeztek, nagy nyereményalapokat hoztak létre és persze egy profi közvetítőcsapatot is a játék mögé pakoltak, de ez nem volt elég, a HotS ugyanis nem hozta a kívánt nézettséget - és még most sem hozza. Sajnos. Azért mondom, hogy sajnos, mert szerintem az egyik legjobb versenyformátum, amit valaha láttam az ebben a játékban van. A Heroes of the Dorm versenysorozat gyakorlatilag sikerre volt ítélve, mert megvolt benne minden, amit egy sportnál a nézők látni akarnak. Volt benne izgalmas játék, csapatmunka, összetartás, és ami a legfontosabb: igazi érzelmek. Ebben a ligában a játék nem pénzért megy: a főnyeremény egy ösztöndíj, amely fedezi a játékosok tanulmányait, ami Amerikában nem kis dolog. Ez pedig egyedülálló az esportok világában. Idén már másodjára ment végig a verseny és már a második ötfős csapat jutott el odáig, hogy ösztöndíjat nyert magának.

Heroes of the Dorm 2016

A verseny az Egyesült Államokban kerül megrendezésre és a fődíj mindig egyetemi ösztöndíj. Ebben az évben több száz csapat nevezett, akik közül a legjobb 64 játszhatott az egyenes kieséses rendszerben. A megkötés a versenysorozatnál annyi volt, hogy a csapatnak egy egyetemről kellett érkeznie, és persze aktív hallgatói jogviszonnyal kellett rendelkezniük. Az egyenes kieséses szakaszban a csapatokat négy csoportra osztották, a mérkőzéseket pedig Bo3 formátumban tolták végig. Az online kör addig tartott, amíg minden csoportban kiderült, hogy ki is a legjobb, ezzel pedig meglett a végső négyes, aki meghívást kapott a Seattle városában rendezett offline versenyre. Ide a Tennesse egyetem csapata, a We Volin, a Connecticut egyetem ötöse, a Tricky Turtles, az Arlington egyetem együttese, a Dark Blaze és az Arizona állami egyetem összeállítása, a Real Dream Team került be. A kétnapos döntő során a csapatok megint csak egyenes ági versenyben mérkőztek meg, ahol pedig az Arizona egyetem csapata győzedelmeskedett, és ők kapták az egyetemi ösztöndíjat.

Arizona State University - ASU

Blizzard, avagy a varázsló a függöny mögött

A verseny már lezajlott, a jutalmakat kiosztották, a színpadot pedig elbontották Seattle-ben. Ám a Blizzard nemrég kiadott egy dokumentumfilmet, amiben egy kicsit beengedtek minket a színfalak mögé - ami pedig ott volt, az nem semmi. Eddig is lehetett tudni, hogy a Blizzard nem viccel, ha versenyt kell szervezni. Profi technikájuk és profi szakembereik vannak, akiknek lassan évtizedes tapasztaltuk van. Ezt pedig itt is lehetett látni, hiszen az egész offline verseny nagyszerűen nézett ki. A dokumentumfilm pedig nagyon izgalmas, a történet három szálon fut. Az egyik nézőpont a játékosoké: minden csapatból kiragadnak egy-egy embert, akinek megismerhetjük az életét, a motivációját és persze a félelmeit is. Szinte kézzel fogható érzelmeket kap a néző, és ezért olyan érdekes ez az egész. A második pont a két főszervező története, akik maguk is egyetemisták, és akik az elejétől fogva irányítják a versenyt a Blizzarddal karöltve. Az ő gondolataik és elképzelésük a versenyről, illetve a mindenre kiterjedő maximalizmusuk magával ragadó. Az utolsó szál pedig a kommentátorok és az esporthoz közeli befektetők vonala. Megszólal Artosis, Mark Cubain, Rick Fox és még sokan mások, akik az esportok jövőjéről beszélnek, hogy hova fejlődhet ez az egész, ez pedig már magában is érdekes.

Zárásképpen tehát elmondhatom, hogy a Heroes of the Dorm szerintem egy nagyszerű versenysorozat. Nem pénzért megy, de mégis kézzel fogható a feszültség, mert a tét így is óriási. Látszik, hogy a Blizzard mindent megtett azért, hogy a játék sikeres legyen, hiszen a szervezésben nem volt hiba, legalábbis a dokumentumfilm szerint.

Esport1 CS:GO nyereményjáték

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!