Mi lehet az oka annak, hogy kevesebb női esportoló van?

Egy 2015-ös, játékos viselkedést elemző tanulmány érdekes választ ad erre a kérdésre.

Professzionális játékossá válni külső szemlélőként talán egyszerűnek, vagy magától értetődőnek tűnik, hiszen csak ülnek a játékosok a gép előtt és nyomogatják a gombokat. Valójában profivá válni kemény munka eredménye, egy olyan folyamaté, melyben számos külső tényező (pl. támogatók, versenyek, játékos szociális háttere, a játékos környezetének videojátékokról alkotott véleménye) mellett magának a játékosnak a személye, motivációi is nagy szerepet játszhatnak.

Erről szól egy 2015-ben megjelent tanulmány (Kim és Thomas, 2015), melyben gamerek profi játékossá válásának útját követték nyomon, milyen buktatók és fokozatok lehetnek benne. A kutatásukban nemcsak profi játékosokat kérdeztek meg, szám szerint 9 dél-koreai StarCraft játékost, hanem a csapat edzőit és tanácsadóit is.

Kim és Thomas abból az elképzelésből indult ki, hogy fejlődésük során a játékosok (1) motivációs mintázata (hogy miért játszanak), (2) céljai (mit akarnak elérni ezzel a tevékenységgel), és (3) tanulási stílusa (hogyan érjék el a céljaikat) szakaszosan változnak. Az interjúk során, melyet a koreai csapattal és segítőikkel vettek fel, 5 szakaszt tudtak elkülöníteni.

Az első lépcsőfok, mely sok friss játékos számára ismerős lesz, az ‘Élvezet szakasz’. Ekkor játékosként azért szeretünk játszani, mert szórakoztat, viszont idővel elkezd ‘komoly hobbivá’ válni a játék a számunkra. Vagyis egyre több időt és energiát fogunk arra áldozni, hogy ügyesebbek, jobbak legyünk. Ekkor még a tanulási stílusunk általános, mindenről igyekszünk a lehető legtöbb információt magunkba szívni, kezdve a játék alapszabályaitól egészen az egyes hősök képességeiig, vagy éppen a megfelelő teamcomp összeállításáig.

A komoly meló akkor jön el, amikor a játék ‘komoly hobbivá’ vált. Ekkor lépünk be a ‘Küzdelem szakaszba’. Lehet kissé negatívan hat az elnevezés, de jól szemlélteti a jelenséget, amikor a játékos már nem azért ül le a géphez játszani, mert szórakozni szeretne. Ekkor már elértünk a fejlődésünkben egy olyan szintet, amikor már a siker nem 100%-ban garantált, szemben az első szakasszal, amikor minden fun és nem vesszük komolyan még a megmérettetéseket. A ‘Küzdelem szakaszban’ képesnek kell lennünk új skilleket elsajátítani, versengeni egymással a csapaton belül (ösztönözve egymást is a fejlődésre). Magyarán megtanulunk professzionálisan játszani.

Ha kellő tapasztalatot szereztünk, léphetünk a ‘Teljesítmény szakaszba’, melyben már tapasztalt játékosként a csapat oszlopos tagjává válhatunk. Egy olyan játékossá, akit ismernek és elismernek, és aki kellő tapasztalattal és felkészültséggel rendelkezik, hogy megint élvezze a játékot.

A ‘Teljesítmény szakaszt’ sokáig azonban nem lehet fenntartani és elérkezünk a 4. szakaszhoz, melyet ‘Pangásnak’ nevezhetünk. Amikor a sikerek megcsappannak és újra fejlesztenünk kell önmagunkat, hogy ‘elveszett dicsőségünket’ visszaszerezzük. Gyakran ez az a szakasz, mikor a játékos már nem tud hivatalosan tovább foglalkozni esportoló karrierjével és abbahagyja a versengést.

Mások, hogy ebből a szakaszból kilábaljanak, a ‘Gyógyulás szakaszába’ lépnek, vagyis aktívan lépéseket tesznek, hogy a csapaton belül és azon kívül is visszaszerezzék rankjünket. Ebből a szakaszból egyből vissza lehet térni a legjobbak közé (Teljesítmény) vagy a gyakorló szakaszba (Küzdelem).

A legnagyobb lemorzsolódás a professzionális játékossá válás útján az 1. és 2. szakasz közé tehető. A ‘Küzdelem szakaszába’ sokan nem mernek, vagy tudnak belépni környezetük támogatása híján. És ha már környezet támogató vagy negatív hozzáállásáról beszélünk, érdemes lehet feltenni a kérdést:

Nem lehet, hogy ez is állhat a hátterében annak, hogy kevesebb női profi játékos van, mint férfi? Mert kevesebb női játékos vállalkozik a küzdelemre?

Ahogy fentebb írtuk, az 1. szakasz a lelkesedés, szórakozás szakasza, ahol bárki bármilyen szintű képességekkel játszhat. Ezzel szemben a második szakasz komolyabb elköteleződést igényel, és hogy képesek legyünk megfogalmazni: ‘Én profi játékos akarok lenni’. Férfi játékosként több pozitív visszacsatolást kaphat erre vonatkozóan a játékos, mert tágabb értelemben vett környezetünk a videojátékok használatát és az ebből ágazó esportot is inkább férfias tevékenységnek címkézi. Szemben egy női játékossal, aki profi szintre fejlődne, válhat sztereotip vélemények céltáblájává ugyanezért a célért, és ami miatt vissza is léphet a profivá válás lehetőségétől.

Hogyan javíthatnánk a helyzeten? Mind női és férfi játékosoknak, de a professzionális játékot felölelő szervezeti keretnek is közösen kell bátorítani a friss játékosokat, hogy merjenek rálépni a profi játékosok útjára, amelyet célként tűztek ki és ha lehet, fellépni a negatív / sztereotip véleményekkel szemben, segítve a támogató közösség fejlődését. Mert a professzionális játék például egy olyan terület, ahol nem a külsőségeid határozzák meg a teljesítményed, hanem hogy mennyit küzdesz érte, hogy a lehető legjobb legyél.

Bányai Fanni
ELTE PPK Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék doktorandusza
Pixelben (L)élek blog szerzője
Queens of Game csapat tagja