Új királya van a GSL Code S-nek, Stats ült fel a trónra

Nagyszerű párharcokat láthattunk a GSL Code S rájátszásában, de végül csak egy Protoss maradhatott talpon.

Véget ért a Global StarCraft II League első szezonja, ahol Kim „Stats” Dae Yeob-nak végre sikerült megnyernie az első egyéni tornáját. A fiatal Protoss játékos már jó ideje megérdemelt volna egy ilyen első helyet, most jött össze neki. Persze ahol valaki győzedelmeskedik, ott valakinek buknia is kell, soO-nak ezúttal is be kellett érnie egy második hellyel annak ellenére, hogy végig nagyszerűen játszott.

A csoportkörökben még soO tűnt a legjobbnak, 4-1-es eredménnyel ment tovább, Stats viszont csak 4-2-vel tudott kijönni. Hozzá kell tenni, hogy utóbbi csoportjában olyan játékosok voltak, mint Ryung vagy Byun. A playoff-ban soO egy nagyon szoros meccsen 2-3 arányba győzte le TY-t, majd sOs ellen is csak egy 4-2-re volt képes. Stats-nek kicsit könnyebb útja volt, ’csak’ iNnoVation, illetve Ryung került az útjába, de azért ő is megizzadt a továbbjutásért. A döntő viszont egy kis botláson kívül már csak róla szólt.

Döntő

soO vs Stats 2-4

Az első három meccsen úgy tűnt, hogy soO a pályán sincs, Stats egyszerűen minden szinten elverte. Jók voltak a timing támadások, az Observer-ek mindig tökéletes helyen voltak és általában neki sikerült diktálnia az iramot. Ha pedig Zergként kell alkalmazkodni a másikhoz, akkor ott gondok vannak. 0-3-nál viszont soO stílust váltott, egyik rush után jött a másik, a durván agresszív játék pedig meg is hozta az eredményét és mire Stats alkalmazkodni tudott volna, már 2-3-at mutatott az eredményjelző. A végére pedig egy igazi hadjáratot kaptak az SC2 rajongói. soO mindent bevetett, megpróbált minden oldalról betörni, de Stats védelme sziklaszilárd volt. A játék elhúzódása miatt megérkeztek a Carrier-ek és a High Templar-ok, de úgy tűnt, hogy még ez sem lesz elég. A meccset egy hatalmas Psi Storm döntötte el végül, ami a Zerg haderőt derékba törte, és ezzel Stats meg is szerezte a győzelmet.

Meg kell még említeni, hogy egyetlen külföldi játékosként, Scarlett 4-4-es stattal az F csoport 3. helyén végzett. 

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!