A német szociáldemokraták e-sporttal kampányolnak

A német szociáldemokraták e-sporttal kampányolnak

Az SDP már e-sporttal is kampányol.

Szeptember 24-én, azaz napra pontosan 4 hónap múlva tartják Németországban a választásokat, így ott már javában ég a kampányláz. Számunkra ez alapvetően annyira nem lenne érdekes, ha nem jött volna ma elő a német szociáldemokrata párt (SDP), hogy innentől komolyabban is foglalkoznak az e-sport piaccal.

"Egyre nő az e-sport szerepe és fontossága a német piacon, ezt mi is észrevettük már. Megvizsgáljuk, hogyan és milyen formában lehetne fejleszteni az e-sporthoz szükséges feltételeket" - olvasható a választási kiáltványban.

Egy hónappal ezelőtt egyébként már egy fórumot is tartottak a szociáldemokraták, ahol az e-sport potenciáljáról és a német lehetőségekről folyt a diskurzus. Ez az első alkalom, hogy egy komoly német párt ezzel foglalkozik a kampánya részeként. Kisebb próbálkozások voltak már például a berlini Kalózpárt részéről, de ők nem tudtak akkor átütő eredményeket elérni és elismertetni az iparágat, mivel a kereszténydemokraták képviselője, Frank Henkel szerint "az e-sport jogilag nem minősül sport tevékenységnek". Mondta mindezt azután, hogy a német olimpiai sport szövetség (GOSC) elutasította korábban az e-sport támogatását. A GOSC-é egyébként az utolsó szó abban, hogy meghatározzák Németországban, mi számít sportnak és mi nem. 

A Kalózpárt mellett a a hamburgi New Liberals is próbált már politikai támogatást szerezni az e-sportnak. Az eset érdekessége, hogy mind a Kalózpárt, mind a hamburgiak élvezik az SDP támogatottságát, utóbbi mégse mozdította kisujját se ezidáig, így a mostani, "hirtelen" nyitás némileg visszásnak hat.

Bárhogy is, jó, hogy már egy ekkora párt is ennyire foglalkozik a témával, pláne, hogy Németország jelenleg a nyugat-európai e-sport egyik fellegvára: itt van a Riot Games európai központja és az LCS stúdiók, de itt az EA egyik főhadiszállása, az ESL főhadiszállása, vagy éppen az Activision egyik központja is.

Ezek a résztvevők ráadásul már komolyabb lobbitevékenységet folytatnak január óta, ugyanis megalakították a BIU-t (Branchenverband Interaktive Unterhaltungssoftware), amellyel a céljuk az e-sport fejlesztése és támogatottságának növelése az országban. 

Persze nem valószínű, hogy az e-sport fogja eldönteni a német választásokat, de jó látni, hogy már figyelembe veszik olyan nagy pártok is, mint az SDP.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Borítókép: DailyDot

Kövess Minket!