Visszavágott a THR az online selejtezőért, újabb MondoCont zsebeltek be!

Visszavágott a THR az online selejtezőért, újabb MondoCont zsebeltek be!

A felsőági döntőben még kikapott a THR az ex-HoP-tól, a LAN-on azonban nem kegyelmeztek.

Ha még nem hallottatok volna a Maestro eSports nevéről, ne lepődjetek meg: a korábbi Team HoP immáron új szervezeti égisz alatt, de szinte teljes egészében a régi felállással folytatja pályafutását a hazai LoL szcénában. Ugye ez az a csapat, ahol nem kevés kavarodás volt még néhány héttel ezelőtt, hogy most akkor a csapat fele átment a myRevenge-be, majd vissza, szétesnek, egyben maradnak, de szerencsére végül erősebbnek bizonyult a kötelék a csapat többségénél, így mindössze egyetlen pozícióban cseréltek, a felső ösvényre jött Getro helyett Kopifox.

Egy napig tartott a myRevenge - HoP csere, Faker dog máris visszatért

Alig egy napot töltött el Faker Dog v2, azaz Meight a myRevenge-nél, máris meggondolta magát és visszament a Team HoP-ba.

A HoP pedig most már a Maestro eSports égisze alatt folytatja, a lineup így néz ki, fentről lefelé: Kopifox - Makaveli - Faker Dog v2 - drx - blackii.

A MondoCon LAN-on viszont cserével tudtak csak megjelenni, a támogató pozícióban blackii helyett egy, a THR számára régi ismerős játékos, Littlepwny ült. 

Első meccs:

Jobban kezdett a THR, főleg Marine-nak köszönhetően, akinek sikerült meglepnie Cassio pickjével Kopifox Fioráját, a poke-nak köszönhetően már 15 percet követően másfélszer annyi farmja volt a felső ösvényen, mint a MASE toposának. Közben Faker Dog többször is jobb volt 1v1-ben sk1nzornál, amely drága villanásokba került a THR midesének, de egyszer megölni is sikerült az Oriannát 1v1-ben. A 21. percben Pwny kezdeményezett csapatharcot az alsó ösvényen, de remek ütemben érkezett a THR és vele együtt a már 200 farm fölötti Marine, aki be is szedett néhány gyilkosságot, ezzel immáron 6000 aranyra növelve a THR előnyét. A 30. percig folyamatosan növelte előnyét a THR, majd rá is fordultak baronra, de Elise-nek végül sikerült azt belopnia, ráadásul Faker Dogéknak még sikerült is megölniük néhány THR játékost is, ezzel életben tartották magukat az első meccsen.

Aztán mindkét fél részéről nem kevés hiba jött: Kopifox Fioráját hagyta nyomulni a THR miden, akik az alsó ösvényen próbálták kihasználni az emberelőnyt, a vége pedig 1-1 inhibitor és néhány gyilkosság mindkét oldalon. Közben a THR elhozta a középső inhibitort is, majd a 38. percben a baront, ahova későn ért oda a MASE, ezt pedig kegyetlenül büntették sk1nzorék, 1-0 a THR-nek. Joe-t érdemes kiemelni, majdnem kétszer annyi sebzést osztott ki, mint drx ezen a meccsen.

Második meccs:

Jobban kezdte ezúttal is a THR a meccs elejét, Faker Dog és Sk1nzor 1-1-et tradeltek egymással, de az alsó ösvényen Joe-ék nagyon agresszíven játszottak már a játék legelejétől fogva, kihasználva, hogy a Twitch csak 3 tárgy körül kezd el igazán hatékony lenni. Bejni Elise-szel kihasználta a lvl3-tól adódó power spike-ot és gankelt is bőszen, a MASE bot tornya már a 10. percben bedőlt, közben Zac és Poppy büntették a túl bátran játszó Marine Jayce-ét. Joe YOLO-zott be miden két torony közé, hogy elkapja a Twitchet, de végül ő lett az áldozat. Középen a Zac többször is próbálkozott kezdeményezni, miközben a THR tornyot tolt, de Qgloof rendszeresen megakasztotta a beugrást, egy túl bátor kezdeményezés után pedig még két killt is kaptak a Reaperek.

Innentől a következő percekre masszív vérfürdőbe váltott a meccs, a killhátrányt gyorsan ledolgozta a Maestro eSports, aranyban viszont még mindig a THR vezetett a 24. percben, ráadásul még a baront is sikerült elhozniuk. Pár perccel később már 1v4-et cserélt a THR, Qgloof zseniálisan kezdeményezett Thresh-sel, majd a 31. percen egy clean ACE-szel fejezték be a meccset, 2-0 ezzel.

A párharcokat itt tudjátok visszanézni:

Élő videó megtekintése innen: MagyarLoLTV – www.twitch.tv

Harmadik meccs:

Ezúttal a Maestro eSports kezdett jobban, Faker Dog Ryze pickjétől egy pillanatra megijedtünk, de sikerült 1v1-ben megölnie sk1nzort. Makaveli Leevel parádézott a játék elején, a 14. percben már 6-0-t és 5000 arany előnyt mutatott az eredményjelző a Maestro javára. A lead nem is igazán változott, a THR mindössze 7 killt tudott összeszedni az egész meccsen, szemben az ellenfél 21gyilkosságával szemben. Bár a befejezés nehezebbre sikerült, mint az az előny alapján tűnt, végül megadta magát a THR, a MASE ezzel 2-1-re módosította az állást. Külön ki kell emelni Faker Dog Ryze játékát, 19-es KDA-val végzett, a végén is már csak úgy halt meg.

Negyedik meccs:

A pihenőben alaposan felszívta magát a THR, gyorsan pontot akartak tenni a döntő végére, így egy teljes tükörmeccset láthattunk az előző összecsapáshoz képest. Faker Dog Jayce-szel próbálkozott miden, ezúttal azonban nagyon kikapott, a 15. percben már 0-3 állt a neve mellett, ezzel szemben sk1nzor parádézott Oriannával, ahogy azt már megszokhattuk tőle. A 22. percben már majdnem 15.000 arany volt a THR előnye, ami behozhatatlan előny volt, így - ahogy egy szemfüles néző a Twitch chat-en megjegyezte - ma se nyert a MASE.

A THR ezzel idei első MondoCon LAN győzelmét húzta be, továbbra is jó formát mutatnak a hazai mezőnyben. 

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

 Borítókép: THR Facebook

Kövess Minket!