Mi lesz shrouddal és n0thinggal?

Mi lesz shrouddal és n0thinggal?

Sok ötlet és pletyka felmerült a közösségben, nézzük, mi lehet igaz belőle!

Valószínűleg, ha az elmúlt napokat nem egy kő alatt töltötted, nem lesz újdonság, hogy shroud és n0thing kispadra lettek ültetve a Cloud9-ban, hogy helyet adjanak a két új igazolásnak, RUSH-nak és tariknak. A bejelentés után sok találgatás látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy merre folytatja a két ex-játékos. Most ezeket a lehetőségeket és pletykákat vizsgáljuk meg.

Felforgatták a Cloud9-t!

Reggel még csak arról volt szó, hogy swag ideiglenesen váltja autimaticot, ehhez képest két másik embert is lecseréltek.

n0thing, a nyugdíjas

Jordan Gilbert jövője igen képlékeny, de a múltja meghatározta az észak-amerikai CS:GO-t és úgy en bloc az e-sportot. 15 éves karriere során a világ egyik legjobb 1.6 játékosa lett, majd CS:GO-ban is a legerősebb NA csapatok tagja volt a kezdetektől fogva, egészen eddig a hétig. A helyi közösség évek óta úgy tartotta, hogy ha bárki képes lesz az USA-ból Majort nyerni, akkor az ő lesz. Ezután sajnos nem teljesen tisztázott, hogy saját akaratából, vagy a csapat tagjainak döntése miatt kellett távoznia az aktív felállásból. De annyira nem is számít, hiszen 26 éves korára tényleg mindent elért, csak a Majort nem és amennyiben visszavonul az e-sporttól, akkor is lesz miből eléldegélnie, vagy kereshet teljesen új célokat azon kívül.

n0thing, a kommentátor/elemző

Ez egy sokkal gyakoribb felvetés vagy pletyka és valljuk be, talán a legjobb forgatókönyv is a 26 éves játékos számára. Több versenyen is megmutatta már, hogy mennyire szórakoztató és értelmes ember, aki ráadásul hatalmas versenytapasztalatának hála egy valódi CS szakértő. Pár alkalommal láthattuk az elemzőasztalnál feltűnni és simán el tudnánk képzelni, ha a következő alkalom után ott is maradna. Üde foltja lehetne bármilyen versenynek.

n0thing új csapatban folytatja

Ezzel kapcsolatban különösebben nem derültek még ki pletykák, de azért van pár hely, ahová befogadhatják a későbbiekben. Ha csak azt nézzük, hogy mely észak-amerikai csapatnál vannak megüresedett vagy hamarosan megüresedő helyek, akkor felmerülhet az OpTic és a Team Liquid, esetleg az ex-iBuyPower vagy a Hiko féle Rogue. De ha továbbmegyünk, akkor bármelyik csapat befogadhatja, rengeteg tapasztalatával irányítóként még a fiatalabb csapatokra is sokat hathat. De ezzel együtt benne van a pakliban, hogy edző lesz. Ebben az esetben végtelen opció vár rá.

Az ESL péntekre tette a felállások zárását

Átették az időpontot, hogy a csapatoknak legyen ideje lezárni a szerződéseket.

shroud, a streamer

Mike Grzesiek nemrég töltötte be 23. életévét, tehát e-sportolóként még simán lehetne jó pár éve, elég csak a 31 éves TaZ-ra gondolni, aki köztünk van már ezer éve. Viszont most a kispadon tanyázik és mint azt tudjuk, ő maga kérte ezt. Az ok nagyon egyszerű, mostantól arra kíván koncentrálni, hogy professzionális streamerként szórakoztassa a rajongóit. Akik egyébként elég sokan vannak! Nemrég átlépte Twitch csatornájával a 10 000 feliratkozót, összesen 40 869 805 megtekintést szerzett eddig és átlépte már az 1 millió követőt is, amivel egyértelműen rekorder lett. Szóval nagyon ígéretes streamer karriere van már most is és ez csak szebb és szebb lehet a következő években. Emellett a Cloud9-nál marad és hivatalos beugró lesz a csapatnál.

shroud, a PUBG profi

Talán senkinek sem árulok el nagy titkot, ha leírom: shroud jó ideje nem játszik a CS:GO-val a streameken és inkább a PlayerUnknown's Battlegrounds köti le a figyelmét. Ráadásul egészen jó játékos, sőt lehet, hogy a világ egyik legjobbja. Éppen ezért, ha a PUBG valaha e-sport lesz, simán elképzelhető, hogy rááll és ott fog versenyezni. Persze ehhez sok víznek kell lefolynia még a Dunán, de ha egyszer valaki tehetséges egy e-sportban és maga is rendelkezik versenytapasztalattal, akkor különösebb visszatartó erő nincs az útjában. Csakis a fejlesztőkön és a befektetőkön múlik a dolog.

Bármi is lesz velük a jövőben, az biztos, hogy két remek játékossal lett szegényebb a közösség és a Cloud9 életében egy szakasz végleg lezárult.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!