Ilyen lett a Call of Duty: WWII bétája

Megnéztük, hogy mit tud az év egyik legjobban várt alkotása.

Az elmúlt évek alatt egyre jobban kiábrándultunk a Call of Duty franchiseból, ám idén áprilisban megjelent a fény az alagút végén, hiszen bejelentették, hogy a sorozat visszatér a régi, világháborús gyökereihez. Így hát kapva kaptunk az alkalmon, hogy az elsők között vágjunk bele a CoD: WWII privát bétájába és letesztelve azt beszámolhassunk frissen szerzett tapasztalatainkról.

Elöljáróban csak annyit mondanánk, hogy az új epizódot minden rajongónak és FPS-kedvelőnek érdemes legalább egyszer kipróbálnia. Na, de ne szaladjunk ennyire előre!

A játékba belépve egyből megcsapták a fülünket a hadba hívó dallamok, ami már rendesen megalapozta a hangulatunkat. A béta nem sokat lacafacázik, egyből a főhadiszálláson találjuk magunkat, amit gyorsan be is mutatnak nekünk, de mielőtt felocsúdnánk, már előttünk figyel a karaktergeneráló képernyő, ahol először el kell döntenünk, hogy melyik divíziót fogjuk erősíteni.

Összesen 5 divízió közül választhatjuk ki magunknak a leginkább megfelelőt (Infantry, Airborne, Armored, Mountain és Expeditionary), amiket hangulatos videóban egy-egy katonai vezető mutat be nekünk. Nem kell itt nagy ördöngősségre gondolni, a szokásos gépfegyveres, nehézgépfegyveres, mesterlövészes, shotgunos mátrixon mozog a történet és ahogy haladunk majd előre, úgy fogjuk megszerezni a hozzájuk passzoló kiegészítéseket - mint pl. az SMG Suppressor, az LMG Bipod, vagy az ultrabrutál Shotgun töltény.

Ha kiválasztottuk a divíziót - mi az Infantry mellett tettük le voksunkat - jöhet a felszerelésünk testreszabása, ahol megadhatjuk, hogy melyik elsődleges és másodlagos fegyverrel szeretnénk harcba szállni, valamint a számunkra szimpatikus gránáttípust is kiválaszthatjuk.

Elsődleges fegyvernél érdekes módon bármit választhatunk, legyen az puska, géppisztoly, könnyű géppuska, shotgun, vagy mesterlövész fegyver. Ahogy fejlődik majd a karakterünk, úgy kapjuk meg hozzájuk a rájuk szerelhető jóságokat, viszont ezek közül csak kettőt tehetünk aktívvá.

Gránátok közül két típust kínálnak nekünk, a taktikai, illetve a halálos fajtájúakat. Előbbieket az ellenfelek megzavarásában és/vagy elfüstölésében tudjátok kamatoztatni, míg utóbbiak a sebzéskiosztásban fognak fene mód jól jönni. Visszatér régi kedvencünk a scorestreakek rendszere, ahol bizonyos gyilkosságszám után elsüthetünk 1-2 kedélyborzolót. Ilyen lehet egy menekülésre késztető légitámadás, egy égből jövő rakéta, a jó öreg radarbővítés, vagy egy ragequitelésre ösztönző zárótűz.

Ha valaki erre izgul, akkor karakterének kinézetét is testreszabhatja, de szerencsére itt nem Sims-es összetettségű kozmetikázásra kell gondolni, hiszen csak annyi lehetőségünk van, hogy 5 féle arc közül választhatjuk ki a legszimpatikusabbat. A meccsek során felvillanó calling cardunkat is kiválaszthatjuk itt - 9 változat volt egyelőre -, ahova felkerülhet a nekünk tetsző embléma és igény esetén klánnevünk is.

A többjátékos küzdelmek közül a béta idejére a nem rangsorolt meccseket tették elérhetővé, ahova megérkezve összesen 5 játékmód fogad minket. Lehet ez klasszikus team deathmach, ahol 8-12 játékos maximum 10 percig lövi ronggyá egymást, területfoglalós domination, ahol nincs időkorlát, ugyancsak 8-12 emberke vehet részt benne és 200 pontig tart, de itt van a hardpoint is, ami ugyancsak a foglalásról szól és max. 5 perc alatt lezavarhatod.

Ha nem tudunk választani, bízzuk a játékra a dolgot, hiszen a mosh pit módban rotálja nekünk az elérhető játékmódokat, míg ha a war-ra bökünk, egy többszakaszos küzdelem veszi kezdetét, ahol 10-12 játékos esik egymásnak, viszont egyiküknek a támadás, másikuknak a védekezés lesz a fő feladata.

Mi a team deathmatch-ben tapasztaltuk meg először a Call of Duty: WWII rejtelmeit, ami elsőre olyan volt, mint ha valóban kizavartak volna minket egy rendes harcmezőre: két másodperc alatt agyonlőttek. Természetesen szép lassan sikerült felvenni a ritmust és rájönni arra, hogy a régi Black Ops részekkel ellentétben itt nem a rusholás a célravezető, hiszen egy meggondolatlan lépés után már bámulhatjuk a killcamet.

A pályák ugyanis nem csak rendkívül kicsik, így egyébként elég gyorsan végig lehet rongyolni rajtuk, hanem számtalan útvonallal is kecsegtetnek, ezért érdemes mindenhova benézned, nehogy belesétálj egy ellenséges játékos célkeresztjébe. Szerencsére kivették az örök futás lehetőségét, ezért pár másodperces szaladgálás után karakterünknek kell hagyni egy kis időt, hogy összeszedje magát és 1-2 másodperces erőltetett menetnél többre legyen képes.

Egy embernek viszont - optimális esetben - tényleg csak pár golyó kell, ezért az esetek túlnyomó többségében, ha előbb látod meg az ellenfeledet, mint ahogy ő téged, szinte biztos, hogy tiéd lesz a kill. Közelharcban pedig akkor jársz a legjobban, ha beveted a Battlefield-ből ismerős bayonette rush-t, ami valami elképesztően hatékony tud lenni.

Nem tudunk azonban ódákat zengeni a fegyverek hangjáról, amik a főriválishoz, sőt a klasszikus részekhez viszonyítva is igencsak gyengécskére sikeredtek. A látványvilág hangulatosnak hangulatos, néha kicsit rajzfilmes is, de a fejlesztők által emlegetett 'sötétség' nem köszön vissza és grafikailag nem tud felérni az EA-Dice páros szintjéhez.

Ami viszont dicséretes, hogy a pályakínálat változatos és vannak közte igazán különleges darabok is, mint a kedvencünknek számító Ardennes Forest. Ám a TDM-hez viszonyítva az elérhető pályákat a domination módban sokkal jobban meg tudjuk ismerni, ahol összesen 3 pontot kell a csapatoknak elfoglalnia, amik közül kettő a csapatok születési helyén található, míg a harmadik a pálya közepén foglal helyet.

Itt azonban már szükség van némi csapatmunkára, úgyhogy ha ismeretlenekkel játszol egy csapatban, imádkozhatsz, hogy olyanok kerüljenek melléd, akik értik a dolgukat. A játék nagy előnye, hogy ha ügyesen pozícionálsz, akkor egy 1v3-as szituációt is könnyedén le tudsz hozni, bár ehhez kell majd némi skill, aim és persze szerencse is.

Meglepő módon a hardpointot még jobban élveztük a dominationnél, hiszen itt nagyon kevés lehetőséget biztosít arra a játék, hogy egy csapat szétcampelje az adott pontot, mivel mindig változik, hogy melyik területet kell éppen elfoglalni. Ráadásul minél tovább birtokoljátok az adott pályarészt, annál több pontot szerezhettek.

A módokat random játszató mosh pit nem fog tartozni a kedvenceink közé, hiszen túl sok mindennel nem kecsegtet és rengetegszer előfordult, hogy pályaváltásnál ugyanazt a módot dobta fel, mint az előző meccs esetén, pedig pont a változatosság lenne a lényege.

A játék legizgalmasabb módja egyértelműen a war mode, ahol a pályára érkezve röviden összefoglalják nekünk, hogy mi a csapatunk feladata. Ez attól függ, hogy támadó, vagy védekező csapatba dob be minket a rendszer, de nem kell aggódnunk, hiszen ha lement a kör, megcserélődnek a szerepek. Az egyik pályán támadóként azt a feladatot kapjuk, hogy először foglaljuk el a lerombolt hidat, aztán ha ez megtörtént építsük újra, ezután foglaljuk el az ellenség lőszerraktárát, majd ha ezzel is megvagyunk, már csak annyi dolgunk van, hogy az Overwatch payloadjához hasonlóan elkísérjük a tankunkat és megsemmisítsük vele a másik csapat bázisát.

Persze, a védekezők sem állnak majd karba tett kézzel, hiszen falakat húzhatnak fel, lövegeket állíthatnak fel és szükség esetén robbanószerrel megpakolt csapdákat is élesíthetnek, amik alaposan megtizedelhetik társainkat.

Nem szeretnénk messzemenő következtetéseket levonni a bétateszt alapján, hiszen tisztában vagyunk vele, hogy ez a teljes játéknak csupán egy szelete. Viszont az biztos, hogy minél többet játszottunk vele, annál inkább megkedveltük a Call of Duty legújabb epizódját, amit leginkább a legendás második és negyedik rész, valamint a Black Ops 2 szerelemgyerekének tudunk titulálni.

A világot biztosan nem fogja megváltani, de annyi örömteli percet képes okozni, hogy a régi részek rajongói is bátran elővehetik. És valószínűleg ez a legfontosabb.