Vége woxic próbaididejének: Hivatalosan is leigazolta a HR

Vége woxic próbaididejének: Hivatalosan is leigazolta a HR

Lejárt woxic próbaideje szerződést kötött vele a HellRaisers. Ám ISSAA-ról nem mondható el ugyanez.

A nyáron a HellRaisers-ből távozott Martin "Styko" Styk a mousesports-ba, míg Vladyslav "bondik" Nechyporchuk-ot ideiglenesen kitették az aktív ötösből. A két "távozót" valahogy pótolni kellett, helyettük érkezett a török Özgür "woxic" Eker és a jordán Issa "ISSAA" Murad.

Átrajzolták Európa térképét az átigazolási szezonban

A nyári szünet alatt, mely alatt a krakkói Majort követő 4 hetet értjük, temérdek változásnak lehettünk szemtanúi az európai profi CS:GO-ban is, hiszen eddig soha nem látott méreteket öntött a forgatási láz, szinte mindenki cserélt. Nézzük is, hogy milyen változások történtek és ez hogyan hat az erőviszonyokra!

A két játékos egyelőre csak stand-in-ként jött, most viszont woxic-ot véglegesítette a szervezet. Az AWP-s hivatalos meccseken közel 30 pályát játszott az ukrán szervezet logója alatt, ez után kapott hosszabbtávú szerződést. A játékos a hellraisers.pro-nak, a szervezet hivatalos oldalának így kommentálta a bejelentést:

"Nagyon boldog vagyok, hogy a csapat tagja lehetek. Keményen dolgoztam azért, hogy ide jöhessek, ezen úton szeretnék továbbmenni."

Míg az org CEO-ja, Aleksey "xaoc" Kucherov így vélekedik:

"Örömmel értesítek mindenkit, hogy a mai naptól woxic hivatalosan is a HellRaisers játékosa. Stand-in-ként Özgür jól teljesített, ígéretes mesterlövésznek tartjuk. Azt gondoljuk, hogy a csapatnak rá van szüksége. Biztos vagyok benne, hogy megfelelő edzéssel és kemény munkával nagy jövője lehet!"

Az érdekesség az, hogy az ugyanakkor érkező másik stand-in, ISSAA nem kapott végleges szerződést. Az is lehet, hogy vele még kivárnak, de az is, hogy nem vált be a csapatnak, ezért új ötödik után néznek. Mindenesetre kíváncsiak várjuk, hogy mi lesz a jordán srác sorsa a csapatnál.

Ti mit gondoltok, miért nem kapott még szerződést ISSAA?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kép: HLTV

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések