SK-t egy 17 éves a földbe tiporta, a FaZe gálázott - ESL One NY, 2. nap

SK-t egy 17 éves a földbe tiporta, a FaZe gálázott - ESL One NY, 2. nap

Tegnap lezajlott mindkét elődöntő, és kicsit sem jött be a papírforma.

Miután a csoportkörökben már búcsúztunk nagy nevektől, így izgalmakkal várhattuk az elődöntők párosításait. 

Magához tért Észak-Amerika? - ESL ONE New York, 1. nap

Wolfi | 17/09/16 14:00 Tegnap megkezdődött az ESL One New York, ahol a 6 meghívott csapat mellett, egy-egy Európából és Amerikából bejutott csapat mérte össze a tudását a 250.000 dolláros összdíjazásért. Cache-en játszották le ezt a BO1-et a felek, aminek esélyese igazából nem volt, hiszen a FaZe még nincs annyira összeszokva, és ezek a sztárokból összerakott csapatok pedig ritkán hozzák el azt, amit elvárnak tőlük.

SK Gaming - Team Liquid

SK-nak mindenképp bizonyítania kellett, hiszen már jó ideje nem nyert semmit, az elmúlt versenyeken az elődöntőnél tovább nem jutott. A saját pályáján elég jól teljesített a Liquid, hiszen egy 11-4-es félidővel nyitottak. Ezt követően a CT oldalon még magára talált az SK és kiegyenlítettek, így már az első pályán OT-ra volt szükség. A hosszabbításban viszont egyértelműen a TL volt a jobb, 22-18-ra nyerték meg az első kört. 

Másodjára mentek az Overpass-ra, ami SK választása volt. Ezen a pályán szinte esélye sem volt az amerikaiaknak, hiszen egy 11-4-es félidő után, nagyon könnyedén nyerték meg a meccset a brazilok, 16-5-re. FalleN stílusosan egy 3K-val tett pontot az összecsapásnak.

Érkezhetett a mindent eldöntő pálya; Cobblestone. Nagyon szoros küzdelem volt már ez az utolsó map, hiszen egy 8-7-es félidővel kezdtek a felek. Ezt követően a második félidőt az SK kezdte jobban és 10-8-ra meg is léptek, viszont a Liquid ezt nem hagyta annyiban. Stanislaw és Twistzzz hihetetlen teljesítményével az utolsó pályát is sikeresen behúzták 16-14-re, így ők mennek a new york-i nagydöntőbe! 

A széria MVP-je mindenképp a mindössze 17 (!) éves Twistzzz lett, hiszen elég sok fontos szituációt nyert meg a csapatának.

FaZe - Cloud9

Az eddig remeklő Cloud9 a világsztárokkal teli FaZe csapatával küzdött meg a döntőbe jutásért. 

Az első pálya a FaZe által válaszott Mirage volt. Az első félidőben és igazából az egész meccsen is sokkal jobban játszott ez az ötös, hiszen 11-4 után nagyon simán 16-4-re hozták az első pályát. Következett Overpass, amit már a C9 választott, de ez meg sem látszott. FaZe itt is komfortosan otthon érezhette magát. Most egy körrel jobb, 12-3-as félidőt hoztak össze, ami után már tényleg esélye sem volt a két új játékossal felálló Cloud9-nak és a második pályán is nagyon csúnyán, 16-3-ra kaptak ki. Így az amerikai csapat egy elődöntőben, két pályán összesen 7 kört hozott!

Ezek után rendkívül izgalmas döntőre számíthatunk ma este 20:00-tól. A Liquid nem először győzi már le a világelső SK Gaminget, FaZe viszont lehengerlő teljesítményt mutat, ami miatt igazán bizakodhatva várhatják a döntőt, melyet természetesen magyar nyelven követhettek velünk az alábbi csatornán:

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!