Milyen funkció kellene a játékba, aminek értelme nincs, de jobb lenne tőle az élmény?

A fórumokon egymás után tűnnek fel érdekes témák, a közösség most ismét gyöngyszemet talált ezzel az ártatlan kérdéssel.

A Hearthstone közösség mindig is arról volt híres, hogy végtelen mennyiségű kreatív energia szorult beléjük. Ezt nagyon sokszor és többféle módon is bizonyítják. Például majdnem egy hónappal ezelőtt bemutattunk a Hearthpwn kiegészítő készítő versenyének a két, szerintünk legjobb kollekcióját. Ha lemaradtatok volna róla, akkor a következő linken elérhetitek.

Community Crafting: Íme két gyönyörű és briliáns közösség által megálmodott kiegészítő

A Hearthpwn időről-időre rendez egy közösségi versenyt; hogy ki tud jobb kiegészítőt kitalálni, az ötletek kidolgozása és minősége egyértelműen nagyszerű.

Persze akkor sincs gond, ha a hülyeségről van szó. Teszem azt, tegnap a Redditen feltűnt egy bejegyzés, amiben egy gyanútlan fórumozó egy olyan kérdést tett fel, amiben egy érdekes kérdésre keresett választ. Milyen olyan funkciót lehetne beleépíteni a játékba, amelynek nem lenne hatása a játékra, de a játékélményen javítana. Ahogy az várható volt, az internet népének nem kellett több felkérés keringőre, és megindult az áradat. A legviccesebb az egészben, hogy volt olyan, aki félig komolyan vette a kérdést, és épkézláb választ adott, ami akár még működőképes is lehetne. De lássuk kicsit kategorizálva az ötleteket.

Komoly gondolatok

Lehetne kalapokat és sapkákat pakolni a hős portéra, persze ezeket gyűjteni kéne.

Amikor pörög a játékos keresése, akkor a kerék landolhatna másik eredményen is. Az opciók nagyon viccesek, és poén lenne látni más végkimenetelt is.

Egy szó: Auto-Squelch! Van egy olyan érzésem, hogy ezt a fejlesztést mindenki szeretné.

Most csak a legendary lapok kapnak kivételes animációt, pedig ha minden lap kapna egy ilyet, akkor csak színesebb lenne a játék.

Miután az ellenfél beütötte az utolsó sebzést, akkor megnézni, hogy milyen lap jött volna.

A különböző kasztok és persze a különböző alternatív kaszt hőskártyák kaphatnának egyedi halál animációkat. Medivh esetében a robbanás után kirepülhetne egy holló.

Az Aréna végre ne adjon 5 goldokat.

Valahogy érdemes lenne megváltoztatni az interfészt, hogy a hátlapok jobban láthatóak legyenek. A legtöbbjük gyönyörű és művészien kidolgozott, és nagy kár, hogy csak kevés látszik belőlük.

Amikor lejön egy Taunt lény, akkor tegyék a kezüket a csipőjükre, rázzák a fejüket, és öltsék ki a nyelvüket az ellensége oldal felé.

Az Execute-nak nem kéne megölni a Spellbendert, sőt a Shadow Word: Death-nek se.

A kollekcióba lehetne egy olyan olyan opció, hogy "Clear New". Így nem kéne mindig begépelni alulra, hogy "New".

Teljes Troll

Le kéne cserélni a Team5-ot egy rendes fejlesztő brigáddal.

Érdemes lenne addig buffolni az öreg Manastormot, hogy játszható legyen. Aztán nézni a sírást azoktól, akik betörték.

Odaadnám a Hearthstone-t a Valve-nak.

Úgy, ahogy van kivenném a Druidot.

Szeretném ha minden három hónapban kijönne egy 2 oldalad Patch Notes, akkor is ha nincs semmi értelme, ha és lehetne Icefrog felelős azért, hogy milyen a játék egyensúlya.

Vegyék ki az összes nerfet a játékból egy hétre, aztán meglátjuk mi lesz.

A Jade Druid esetében kéne egy extra szabály, miszerint egy harmadik Jade Idol lapot is bepakolhatnak a pakliba.

Amikor egy új pakliba berak valaki egy kalózt, akkor Patches abba is beugrik.

Lehetne fájdalom hangokat bepakolni a lényekbe, ha megütik őket, de nem halnak meg.

A Concede gomb mellé kéne egy Uninstall gomb is.

A Griff kövesse újra az egeret a Stormwind és WoTOG pálkyákon.

A Snowflipper Penguinnak legyen hasonló animációja, mint a King Krushnak.

Mi most csak a legjobbakat próbáltuk kiválogatni, de ha valakinek van kedve, akkor ezen a linken elérheti a teljes agymenést.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Képek: www.blizzard.hu

Kövess Minket!