Az e-sport kérdéseit boncolgatjuk a legnagyobb hazai IT szakkonferencián

Büszkén mondhatjuk, hogy mi magunk is ott vagyunk az előadók között!

Idén 18. alkalommal rendezik meg az Internet Hungary konferenciát, Siófokon. Számos meghatározó témát érintettek már az évek során, Magyarország egyik legjelentősebb kommunikációs fórumán az információs társadalom hazai és nemzetközi szereplői áttekintik az internetben rejlő lehetőségeket, a fejlődési irányokat, és, hogy mindezeket miként is lehet a gyakorlatba átültetni. Ebben az évben az úgynevezett "felforgatók" témakör lesz a középpontban:

„A felforgatók, akik új belépőként vagy egy új technológiai vagy üzleti innovációt alkalmazva - drámai mértékben alakítják át az adott piaci szegmens évtizedek alatt kialakult viszonyait. Terjedésük sebességét gyorsítja, ha a döntéshozók korán felismerik jelentőségüket és időben megalkotják a szükséges háttérszabályozást. Éppen ezért azt gondolom, hogy itt az ideje, hogy mindenki feltegye magának a kérdést, hogy: felkészültünk-e rá, vagy már késésben vagyunk?” – mondta Csermely Ákos, az Internet Hungary konferencia tulajdonosa.

Az idei 2 napos konferencia jelmondata "Késésben vagy?", amely arra utal, hogy a piaci szereplőknek érdemes feltenniük a kérdést, hogy felkészültek-e és még időben reagálnak e a folyamatos változásokra.

„Az idei Internet Hungary konferencia célja, hogy körbejárja és bemutassa a felforgatók világát és feltegyük azt a kérdést, hogy vajon milyen változásokat várhatunk a pénzügyi piacon, amely hatással lesz az internetes és digitális gazdaság szereplőire is? A felforgatók keretében beszélni fogunk a szabályozókról, a technológiáról, az eszközökről és arról, hogy milyen változás elé néz a pénzügyi szolgáltató szektor” – tette hozzá Csermely Ákos, a konferencia főszervezője.

Az esemény szeptember 26. és 27. között kerül megrendezésre és a története során első alkalommal, az e-sport is hangsúlyos szerepet kap. Örömünkre szolgál bejelenteni, hogy az Esport1 is képviselteti magát ezen alkalomból: kedden 16:30 órától Biró Balázs, az Esport1.hu lapigazgatója "Az e-sport helyzete világszerte és itthon" témában tart előadást, majd szerda reggel 9:10 órától Hodozsán Dániel, az Esport1.hu tartalomigazgatója "A játék csak most kezdődik" címmel tart egy rövid prezentációt.

További e-sporttal kapcsolatos témák a konferencia során:

  • MTK e-sport csapata. Előadó: Deutsch Tamás (MTK)
  • Az eSport motivációs ereje és felhasználási lehetőségei. Előadó: Fromann Richárd
  • Esport üzleti szemmel, avagy miért érdemes a marketingeseknek komolyan venni az esportot? Előadó: Kászonyi Bence
  • Az okostechnológia hatása az Esport fogyasztásra. Előadó: Szalai Ádám
  • Csillag vagy üstökös: e-sport a tartalompiacon. Előadó: Tischler Márk
  • E-sport fogyasztási szokások. Előadó: Nagy László
  • Izzadságszagú e-sport? Előadó: Tóth Balázs
  • Valójában mekkora üzlet van az e-sportban? - Kerekasztal beszélgetés

Emellett 5 teremben és 16 témában lesz még hallható megannyi bemutató, a teljes programot itt tudjátok megtekinteni

Természetesen a helyszínről tudósítunk majd a rendezvényről.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!